:: Diszkrónika ::
Tanfolyam a Vajdaságban
(A Diszkrónika+stage Magazin 2007/3-4. szám 84. oldalán megjelent cikk kivonata)
 
Ha az ember valamilyen tevékenységbe kezd, és az működni látszik, akkor sokszor nem is gondolja át, hogy még mennyi jó lehetőséget tartogat az, amit így vagy úgy elkezdett. Egyszerűen megy minden a maga útján, és nehéz kitörni a mederből.
 
De most nekünk sikerült! Nem a mi érdemünk, de sikerült. Nem mondom, hogy nem került szóba már korábban is, hogy valamit tenni kéne annak érdekében, hogy a vidéken élőknek ne kelljen Pestre szaladgálnia, de a jobbnál-jobb ötleteknél nem jutottunk messzebbre. (Egyik legéletképesebbnek az tűnt, hogy rögzítsük a tanfolyam előadásait, és a vidékieknek tegyük lehetővé, hogy felutazás helyett kövessék az előadásokat videón - még az is lehet, hogy ezt egyszer megvalósítjuk.)
 
A külső ráhatás Csendír Viktortól, a vajdasági (Szerbia) Magyarkanizsán működő Oktatási és Művelődési Intézmény - Cnesa dolgozójától érkezett. Ez az intézmény magába foglalja az ottani Művészetek Házát (színházat), a helyi "Info" TV-t, és tervezi egy hangstúdió létrehozását is. Februárban küldött egy levelet, hogy ő és kollégái szívesen részt vennének a tanfolyamon, sőt több szakmabeli ismerőse is szívesen képezné magát, de sajnos a távolság és az idő (elsősorban a határátkelés bizonytalan ideje) nem teszi számukra lehetővé a budapesti tanfolyam elvégzését.
 

Megkeresésének lényege az volt, hogy intézménye nevében megszervezne egy "kihelyezett" tanfolyamot, és természetesen helyet is ad számára. Első pillanattól kezdve örültünk a lehetőségnek, és bár voltak fenntartásaink is, belementünk a játékba.

Az eredetileg 10 előadásból álló első modult 8 részbe "sűrítettük" össze, és bár kételkedtünk benne, hogy ép ésszel végigülhető lesz ez a három nap, úgy döntöttünk, hogy egy hosszú hétvége keretében tartjuk meg a tanfolyamot. Péntek délután 2 órától estig, szombaton és vasárnap is reggeltől késő estig tartottak az előadások. A csúcs a szombati nap volt: reggel kilenctől néhány szünettel és egy másfél órás ebéddel este fél tízig nyomtuk.
Tudtuk, hogy más lesz a hangulata, mint az itthoniaké szokott lenni, és arra is számítottunk, hogy sokkal szakértőbb lesz a közönség, mint a budapesti kurzusokon össze-gyűlő, nagyobb létszámú, de sok kezdő, "hobbihallgatót" is magába foglaló sereglet.

Várakozásaink beigazolódtak. Igazi "szakértők" vártak ránk, hogy több, szakmaibb kérdést kapjunk, mint korábban valaha. Most talán először éreztük úgy, hogy a tanfolyam nem alapképzés, hanem a régóta hangoztatott "tudás-rendezés". Azaz az önképzés rögös útján összeszedett, néha a valóságtól igencsak elrugaszkodott, néha csak hiányos, pontatlan információk rendezése, tisztába tétele.

 
A tanfolyam helyszíne szerencsére a színház alatt elhelyezkedő szuterén helyiség volt, így a döglesztő kánikula ellenére (35 fok volt kint) kellemes hűsben folytak az órák. Csak az utolsó, DMX-vezérlésről, programozásról szóló előadás erejéig költöztünk föl a színházterembe.

A vizsga lapzártánk után lesz, szintén a helyszínen. Mivel nagy az érdeklődés, így várhatóan a második modulokat is meg fogjuk tartani. Erről később szintén beszámolunk.

Összességében úgy érezzük, hogy jól sikerült ez a 3 napos gyorstanfolyam. Annak ellenére, hogy az előadóknak is (de sokkal inkább a hallgatóknak) igen fárasztó volt ez a hétvége, mégis mindenki elégedetten távozott.

A szervezésért köszönet Csendír Viktornak, Sarnyai Károly igazgatónak és a fénytechnikus Rankov Gorannak.
 
 

Ha már egyszer megcsináltuk, és jól sikerült,
akkor miért ne ismételhetnénk meg?

Várjuk olyan intézmények vagy magánszemélyek jelentkezését Magyarország területén vagy határainkon túl, magyarlakta területen, akik szívesen megszerveznék a helyszínét, közönségét egy ilyen hétvégi tanfolyamnak. A megtérüléshez 15-20 hallgató beszervezése szükséges. Helyszínként egy tanterem, színházterem, esetleg szórakozóhely szolgálhat, ahol lehetőség szerint rendelkezésre állnak bizonyos hang- és fénytechnikai eszközök, de ezek hiánya sem kizáró ok. Szükséges tábla (flip-chart) és lehetőleg egy projektor is.

Fontos, hogy mi a tanfolyam megszervezésében nem tudunk részt venni. A megfelelően felszerelt terem, a hallgatók beszervezése, a díjak beszedése nem lebonyolítható itthonról. Mi visszük az oktatókat, nyomtatott tananyagot, demonstrációs eszközöket, részt veszünk az órarend összeállításában, és természetesen megtartjuk az órákat. Amit a szervező nyerhet: némi anyagi haszon, intézmények esetében több kolléga "ingyenes" iskoláztatásának lehetősége, új kapcsolatok, no meg az erkölcsi siker.

Lehetséges időpontokról, feltételekről a jelentkezőkkel írásban, telefonon vagy személyesen egyeztetünk.

Mindenki jelentkezését, ötleteit szeretettel várjuk, de az egyéni, egy-egy területen esetlegesen megrendezésre kerülő tanfolyamra jelentkezőkkel (akik szervezni nem, csak részt venni szeretnének) csak annyit tudunk tenni, hogy amennyiben a környéken lesz tanfolyam a jövőben, akkor értesítjük róla.

Jelentkezés: DI-PRESS Kiadói Kft./Diszkrónika Szerkesztőség, 1142 Budapest, Komáromi út 11-12.
Tel.: +36 1 222 4666 l fax: +36 1 312 1284 l E-mail: diszkronika@zaj.hu, ujsag@zaj.hu

 
Fazekas Tamás
 
 

Kapcsolódó linkek:

- Diszkrónika+stage magazin 2007/3-4. szám tartalomjegyzéke
- Diszkrónika+stage magazin 2007/3-4. szám megrendelése

 
 
Vissza
 
:: Diszkrónika ::