| 2007 márciusában a világ a Soundcraft Vi6 körül forgott a Zaj3-ban. A workshop keretén belül 5-én és 6-án Karl Chapman, a Soundcraft európai értékesítési igazgatója tartott előadásokat a szakma hazai képviselőinek, majd az ezt követő 3 héten át oktatási intézmények tanulói, lelkes amatőrök és tapasztalt profik adták egymás kezébe a kilincset. A pult azóta kistestvért is kapott a Vi4 személyében, de írásunk a világszerte jelenleg több mint 100 példányban eladott Vi6-ról szól. |
 |
|
| |
Ki tudhatna többet a keverőgyártásról, mint a több mint 30 éve piacon levő Soundcraft. Bár elkésett (nem is kicsit) a digitális keverőpiacra történő belépéssel, de ha már így történt, jó utat választott: szövetkezett a digitális konzolok fejlesztésében már nagy tapasztalatot szerzett Studerrel, licenszelte azok jelfeldolgozó rendszerét, és felépített egy vadonatúj gyáregységet kimondottan a digitális konzolok paneljainak, DSP kártyáinak gyártására. Amit a Studer részére gyárt, azt átszállítják Svájcba, mivel továbbra is ott történik a Visták összeszerelése, a sajátjait pedig Angliában rakja össze. A házasságot természetesen nem titkolják el, a főegység Local Rack felirata alatt ott díszeleg egy Studer SCore Technology logó. A legalább 5, ha nem több évnyi álomból felébredve, ezzel a lépéssel sikerült elkerülniük egy vadonatúj struktúra nulláról történő kifejlesztésének buktatóit, sőt, előnyt kovácsoltak a helyzetből, hiszen a már létező, stabil alaprendszerre "mindössze csak" egy felhasználói felületet kellett illeszteniük. Egy olyan felhasználói felületet, aminek kialakításában viszont már van tapasztalatuk, ami igazán fekszik nekik.
A pult gyakorlatilag három egységből áll: a rendszer
lelkét képező Local Rackből, a hozzá MADI interfészen kapcsolódó Stage Box-ból és a kezelőfelületből. |
| |
| |
|
| |
| |
LOCAL RACK
Unix alapú QNX operációs
rendszert futtat, ami atomstabil és rendkívül gyorsan, gyakorlatilag 5 másodperc alatt feláll. Ez az egység felelős az összes számításért, a be- és kimenetek, valamint a közöttük levő jelutak kezeléséért, az effektek, dinamikák futtatásáért, stb. A Local Racket a keverőpult közelében, a keverőállásban kell elhelyezni. Ezen 16 analóg be- és 16 analóg kimenet, továbbá 16 AES/EBU port található 8 GPIO (General Purpose In-
put/Output) port társaságában. Utóbbi gyakorlatilag
egy szabadon konfigurálható eseményhez hozzárendelhető
reléegység, amivel Csend, felvétel! tablókat, fader startos készülékeket stb. lehet működtetni. Fellelhető még itt egy MADI (Multiple Audio Digital Interface) port is, ahova soksávos rögzítőt csatlakoztatva egyszerre 64 csatornát lehet rögzíteni.
STAGE BOX
Ez felelős az A/D és D/A átalakításért, vagyis alapértelmezésben a 64 analóg bejárat és 32 analóg kijárat biztosításáért, továbbá a fantomtáp kapcsolásáért. Ezek a be- és kimenetek 8-as bontásban kártyákon foglalnak helyet, melyek igény esetén cserélhetők 4-es AES kártyákra, vagy a későbbiekben CobraNet interfészekre. A Local Rack és a Stage Box között alapesetben maximum 100 m hosszúságú Cat5 vagy Cat7 kábel teremt kapcsolatot, de az egységeket megfelelő modulokkal szerelve az összeköttetés optikai kábel segítségével is megvalósítható, amivel az átvihető távolság 2 kilométerre növekszik!
KONZOL
Ez csak a rendszer vezérléséért, a szabályzók jeleinek enkódolásáért, a felhasználói interfész megjelenítéséért felelős, audió jelek nem mennek át rajta. Teljesen más elven működik, mint a Vi6 többi összetevőjének beágyazott rendszere: ez egy speciális kiegészítőkkel felvértezett ipari PC, ami Windows XP Embedded-et futtat. Bár sosem mutatja meg foga fehérjét, azért a szervizmenüben elő lehet csalogatni egy Windows Intézőt. A konzol lelke egy 1,3 GHz-es Pentium Mobile processzor 512 MB memóriával és 20 GB-os merevlemezzel. Ekkora tárhelyre nem igazán van szükség, gyakorlatilag csak a snapshotok mentéséhez kell használni. Egyébként a rendszer működtető firmware jelenleg 70 megabájt körüli méretű, és USB-ről frissíthető.
Mondanom sem kell, hogy a rendszer teljesen redundáns. Mindhárom részegységben két tápegység található: az egyik meghibásodása esetén gond nélkül fut tovább a másikkal, és jelzi az üzemeltetőnek, hogy melyik egység melyik tápjával van gond. A kapcsolóüzemű tápok univerzális bemenetűek (90-240 VAC), így bármely kontinens hálózatán üzemeltethetők (fontos lehet turnét bonyolító cégeknek), de talán még hasznosabb, hogy a gyakori feszültségingadozás abszolút nem szól bele a pult lelki világába. A Stage Box és a Local Rack közötti adatátvitel is megvalósítható két kábellel.
Folytatás az újságban! |
|