| Idén a SIB-et igencsak korán rendezték meg az elmúlt évekhez képest, bár lehet hogy ez annak köszönhető, hogy a kétévente megrendezésre kerülő kiállítást már mindenki nagyon várta. Vegyes érzelmekkel indultunk el, mivel az előző SIB nem igazán hozott újdonságot számunkra. |
 |
|
| |
Legnagyobb meglepetésünkre - kicsit előre szaladva az időben - a kiállításon eddig nem látott mennyiségű látogató volt, már-már nagy tömegről lehetett beszélni nyitástól zárásig. Ez olyannyira meglepett minket, hogy az egyik napon - szokásainktól eltérően - előbb jöttünk el, mivel egyszerűen mozdulni sem lehetett a csarnokokban. A nagy tömeg ellenére sem volt színes a forgatag. Hiányoztak a jól megszokott lányok, és a különleges öltözékekben közlekedő exhibicionisták.
A kiállított eszközökkel és a berendezések színvonalával nem volt probléma: minden fel volt vonultatva, amit csak el lehet képzelni. |
| |
| |
|
| |
| |
Menjünk sorjában. Először is a lézerberendezésekre és bemutatókra térjünk ki. Minden valamire való cég kiállított, és produkált látványt berendezéseivel. Természetesen csak
a nagy cégek tudtak igazi
show-t bemutatni. Azt elöljáróban leszögezhetjük, hogy továbbra is a jól bevált sugárjáték a leglátványosabb elem, mivel a mindenféle csoda-kivetítők, lézeres videóvetítés, és hasonló csúcstechnológiát igénylő megvalósítások minden igyekezett ellenére is csak nagy jóindulattal hoztak különleges megjelenést. Ennek ellenére a rendesen megtervezett bemutatók igen figyelemfelkeltőnek bizonyultak.
A LOBO-nál egy újfajta látványmegoldást mutattak be: robbanó gázgömböket - igaz ezeket csak a kiállítás első napjaiban láthattuk, de akkor is több volt a tűzoltó a bemutatóteremben, mint a közönség. A hátralévő időben nem működött ez az effekt, bár azt nem tudtuk kideríteni, hogy a gáz fogyott-e el vagy csak a tűzoltók unták meg, hogy félóránkét ott kell állniuk teljes készültségben.
A leglátványosabbnak a LaserComponent lézershowját tartottuk. Itt egy gömb külső felületére vetítették a vektorgrafikus ábrákat, ezt fűszerezték még vízfüggönnyel és szökőkút-játékkal is.
Ezen felül nagyon ötletesen, hatalmas jégszobrokkal biztosították a bemutatók alatt a megfelelő hőmérsékletet a nézőközönség számára. A sugárjáték is itt volt a legszebb és a legmegtervezettebb.
A lézeres cégek között találtunk egy magyar kiállítót is. Nekik ez volt az első kiállításuk a SIB-en. Ők magyar tervezésű és gyártású lézereket állítottak ki. Ahogy elnéztük, igen nagy volt az érdeklődés, mert a nap bármely szakában nehéz volt bejutni hozzájuk.
Visszatérve a lézerbemutatókra, egy eldugott sarokban fedeztük fel a HB-Lasert, akik egy viszonylag kisebb méretű bemutató standot állítottak fel, viszont a show nem hagyott kívánnivalót maga után. Hibátlan volt, profi tervezéssel. A lézerek fényereje is meghaladta az összes többi standon látott berendezésekét. |
| |
| |
| Meglepően sok cég állított ki különböző lézer egységeket. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a szilárdtest lézerek technológiája elérhető közelségbe került a standard felhasználók számára is. Így láthattunk mindenféle és fajtájú forgófejes színes és egyszínű lézert, amelyek szép és látványos ábrák kivetítésére is képesek voltak. |
 |
|
| |
| |
Mielőtt áttérnék a fény-hangtechnikára, megemlítenék egy új irányvonalat, mely a szárnyait bontogatta ezen a kiállításon. Nem is tudjuk, hogy lehetne nevezni a videó technika kombinálását a látványtechnikával: LCD tv fel-szerelve lebutított robotlámpa vázára, amit ide-oda lehetett forgatni.
Volt komplett videós megjelenítő rendszer, melyet közvetlenül DMX-pulttal lehetett vezérelni és keverni a különböző videó effekteket. Nagyon látványos és tetszetős LED mátrix fal, bár ennek az árát arany árban mérték. Egyszóval úgy néz ki, hogy az elkövetkezendő pár év során érdekes átalakulásnak lehetünk majd szemtanúi az alkalmazott látványtechnika terén.
Egy másik új irányvonal is megfigyelhető volt, ez pedig az interaktivitás. Egyre több olyan vezérlőrendszert lehetett látni ami a környezet hatására automatikusan vezérelte a fény- és látványtechnikai berendezéseket. Ennek egyik ékes példája a HB-Laser által bemutatott interaktív videókivetítő.
A kiállításon természetesen mindenhol megtalálhattuk a LED-es berendezéseket, alternatívát ajánlva a hagyományos, megszokott fényberendezések mellett. Láttunk LED-es színházi lámpát, fényvetőket és számtalan vezérelhető fénycsíkot. |
| |
| |
|
| |
| |
A kiállításon sétálgatva egy másik dologra lettünk figyelmesek. Különböző lámpagyártók eltűntek, illetve újra alakultak, és még az is megtörtént, hogy a nevüket adták el. Az egyik ilyen cég a f.a.l., aki információink szerint egy kínai cégnek adta el a nevet, így a közeljövőben megjelenő f.a.l termékekben is kínai alkotásokat csodálhatunk.
Egy másik összeolvadásról beszélve, a haldokló LAMPO, melynek neve igencsak jól cseng a fénytechnikában, összeolvad a Sagitterrel, így próbálva erőre kapni, és új piacokat meghódítani az összevont kínálattal.
Volt azonban olyan cég is, aki hatalmas kiállítói területet foglalt el, annak ellenére, hogy termékei nem igazán meghatározóak a piacon. Ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy valószínűleg találtak valamilyen tőkés társat, aki megfelelő mennyiségű pénzt pumpált a cégbe, viszont ezt csak a marketing területén kamatoztatták.
Voltak cégek, akik egyszerűen eltűntek: évekig a legnagyobb területen állítottak ki, és most mintha felszívódtak volna. Sok keresgélés után találtunk egy Martin standot, amit valószínűleg csak a helyi képviselet állított. A kiállítóhely mérete sem volt valami meggyőző. |
| |
| |
|
| |
| Folytatás az újságban! |
|