Immáron újra robotlámpa tesztbe fogtunk. Kíváncsiak voltunk, hogy legutóbbi, 2002-es tesztünk óta, milyen változások mentek végbe. Elöljáróban annyit mondhatunk, hogy nem igazán történt nagy áttörés ezen a piacon. Sőt, ha kicsit
pesszimistább megfogalmazást használunk, azt is mondhatnánk, hogy szűkült a piac, és a technikai fejlődés sem volt igazán előremutató. Most összesen 14 robotlámpát teszteltünk - ez is alátámasztja előbbi megállapításunkat, hiszen legutóbb több mint 20 lámpát próbáltunk ki. Ennek ellenére nagy lendülettel kezdtünk a teszteléshez. |
 |
|
| |
| |
TESZTKÖRÜLMÉNYEK
Természetesen a szokásos módon történt az előkészület: kerestünk egy termet, amelynek falai sötétre vannak mázolva, és kiraktunk egy vásznat,
amire majd a lámpák fénycsóváit vetítjük ki. Továbbá felvérteztük magunkat fénymérővel, lézeres hőmérővel, hangmérő műszerrel, fényképezőgéppel,
egy jól működő DMX-es pulttal és egy gyakorlott fénytechnikussal.
Robotlámpa teszt 2006 Immáron újra robotlámpa tesztbe fogtunk. Kíváncsiak voltunk, hogy legutóbbi, 2002-es tesztünk óta, milyen változások mentek végbe. Elöljáróban annyit mondhatunk, hogy nem igazán történt nagy áttörés ezen a piacon. Sőt, ha kicsit pesszimistább megfogalmazást használunk, azt is mondhatnánk, hogy szűkült a piac, és a technikai fejlődés sem volt igazán előremutató. Most összesen 14 robotlámpát teszteltünk - ez is alátámasztja előbbi megállapításunkat, hiszen legutóbb több mint 20 lámpát próbáltunk ki. Ennek ellenére nagy lendülettel kezdtünk a teszteléshez. A lámpákat a vászontól 3 mre helyeztük el. A mozgássebességet természetesen egy precíziós stopperral mértük. Fénytechnikusunkat megkértük, hogy játsszon a lámpákkal pár percet, mielőtt elkezdenénk a méréseket. Tapasztalatait is rögzítettük a mérések között. Ebben a tesztben nem fordítottunk nagy hangsúlyt a strobok mérésére, hiszen az elmúlt pár évben mit sem változott a strobolás elve, ezzel együtt a határfrekvenciák sem nőttek. Viszont annál több figyelmet
fordítottunk a ventilátor zajának mérésére, és az esetleges speciális tulajdonságok megfigyelésére, valamint a vetített fénycsóvák homogenitására (fényeloszlás). PÁR SZÓ A ROBOTLÁMPÁK JELENÉRŐL ÉS MÚLTJÁRÓL
Mint a bevezetőben említettük, az utolsó pár évben nem történt nagy változás a robotlámpák műszaki felépítésében. Ez talán azzal magyarázható, hogy nincs igazán hova fejlődni, hiszen az alkalmazott műszaki megoldások elérték a maximális hatékonyságot és kiépítést. A fejlődés talán abban nyilvánul meg a leginkább, hogy az olcsó lámpákba is belekerültek olyan szolgáltatások, amelyek csak a magasabb árkategóriájú lámpáknál volt eddig megfigyelhető. Ilyen szolgáltatás például a zoom,
egy-egy prizma, illetve forgó, indexelhető ábratárcsa. A mozgássebesség tekintetében szinte nincs is változás az elmúlt pár évben. A piacon lévő lámpák között a leggyorsabb a f.a.l. által gyártott robot volt. Viszont, mint
ezt a cég fejlődése is mutatja, ez nem igazán meghatározó érv a lámpa eladhatóságát illetően. Ami változás elmondható még a lámpákkal kapcsolatban egyrészt, hogy a gyártók próbálják finomítani a meglévő
megoldásokat, ezzel növelve az üzembiztonságot és az élettartamot, másrészt már alapvető funkció, hogy még a legkisebb teljesítményű lámpa is valamilyen menürendszerrel van ellátva, hogy az egyszerűnek nem nevezhető konfigurációt megkönnyítse. A robotlámpák piacán átrendeződés
figyelhető meg. Egyes gyártók megszűnnek, míg mások megerősödnek, illetve új cégek nyernek piacot. Ez utóbbiak közé tartozik a Robe, ők az előző tesztünknél még nem is léteztek, viszont most igencsak erősnek
mondhatóak a robotlámpák piacán. Az előbb említett f.a.l pedig megszűnik.
Itt kell szót ejtenünk a Kínában gyártott lámpákról is, mivel ezek a berendezések az elmúlt pár évben jelentek meg, nagyjából csődközeli helyzetbe taszítva több neves európai gyártót. Akik időben léptek, azok lámpáik gyártását kivitték Kínába, elkerülve így a bukásra ítélt árversenyt. Előző nagy tesztünkhöz képest újdonság, hogy most kínai lámpákat is vizsgáltunk amelyek nem csak árban, hanem műszakilag is felveszik a versenyt bármelyik vetélytársukkal. Tovább folytatva gondolatmenetünket
a teszt végére arra az álláspontra jutottunk, hogy valószínűleg a robotlámpák fejlődése lassan a végéhez ért, így ezeket a lámpákat adott műszaki megoldásokkal lehet és kell használnunk. Bár az hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a fénytechnikában ezek a berendezések képviselik a csúcstechnológiát. Egy adott produkcióban a lámpák számának növelésével, és nem utolsó sorban a kreatív programozásnak köszönhetően e lámpákkal nagyon színvonalas és látványos fényjátékot lehet elérni.
LEHETSÉGES FEJLŐDÉSI IRÁNYOK
Mint mindennek, azért természetesen a robotlámpáknak is vannak még lehetősége a fejlődésre. Jelenleg is megfigyelhető a piacon néhány új próbálkozás. Szerintünk a legfőbb irányvonal a videókivetítőkhöz hasonló lámpák térhódítása. Bár a jelenlegi kezdeményezések addig terjednek, hogy különböző típusú videókivetítőket helyeznek el egy robotlámpa mechanikáján. Ezzel is képesek a lámpákat X,Y irányba mozgatni, de sajnos az ilyen és az ehhez hasonló megoldások nem rendelkeznek megfelelő fényerővel. Tudomásunk szerint több cég is fejleszt olyan eszközöket, amelyekben a videókivetítőhöz hasonló LCD-kijelzővel oldják meg az ábrák megjelenítését. Ha a gyártóknak sikerül megfelelő fényerőt elérniük, akkor
valószínűleg ez áttörést, és további látványelem-bővülést jelenthet a robotlámpák műszaki fejlődésének tekintetében.
A TESZTELT ROBOTLÁMPÁKRÓL
Tesztünk alapvetően arra készült, hogy segítséget nyújtson a vásárlóknak és felhasználónak az optimális döntés meghozatalához. Első lépésben
azt kell felmérni, hogy mire kívánják ezeket a lámpákat felhasználni. Mekkora a tánctér vagy a színpad, milyen m a g a s s á g b a n tudják elhelyezni az egyes berendezéseket, illetve mit és hogyan szeretnének
megvilágítani. Ha ezeket sikerült letisztázni, hozzá lehet látni a táblázat böngészéséhez. A táblázat összeállításánál arra törekedtünk, hogy a gyakorlati használat szempontjából legfontosabb információk kerüljenek felsorolásra és értelmezésre. A mért eredmények jól tükrözik egy-egy
lámpa teljesítményét, illetve azt hogy milyen funkciókkal rendelkeznek.
A cikk további részében bővebben olvashatnak a berendezésekről szerzett tapasztalatainkról, feltüntettük a a forgalmazókat, és külön összegyűjtve,
részletesen megmagyarázzuk az egyes funkciókat, fogalmakat is. |
| |
| |
| A lámpákról röviden |
| |
Martin Light
Mivel egy nagymúltú gyártó termékeiről volt szó, az elvárásaink is egy picit magasabbak voltak. Az az MAC 550 amit kaptunk, nem tudott strobe funkciót előállítani, bármilyen beállítást is használtunk. A mozgás sem erős oldaluk, mert egy-egy visszatérés nem mindig sikerült, és ha egy picit gyorsabb volt a jel, mint amit a lámpa le tudott volna követni, teljesen megzavarodtak. Meg kell említenünk, az írisz itt is hangosnak tűnt, viszont
16 bit-es gobópozicionálás, illetve az animációs tárcsa kárpótolt a negatívumukért. Nagyon szép színeket, ötletes gobókat és rengeteg funkciót
találtunk bennük. A szállítási zár is figyelmet érdemel (a tesztünkben ezen az egyetlen gyártmányon volt), mert még a 250-es lámpára is került, ezzel megkönnyítve a kezelést pakolás közben. A MAC-ek mindig is a nagy
színpadok lámpái maradhatnak, felépítésük, fényerejük miatt. Koncerten jól használhatóak.
PR Lighting
Minden olyan funkciót tartalmaznak, amelyet egy robotlámpának tudnia kell.
Hiányzik némely típusból a mozgáskorrekció, ami néha hátrányt jelenthet a véletlen elmozdulás miatt. Mozgás közben sajnos elég hangosnak tűntek. Lassabban, de precízen reagáltak a hirtelen váltásokra. Színei szép teltek,
de a zöld, illetve a piros szűrő inkább más színekre hasonlít. A gyári gobókészlet remekül használható, szép formájú A lámpákról röviden gobók vannak benne. A Pilot 250-es mondható a csúcsmodellnek, mert ebben 2 gobó-, illetve színtárcsa van, melyek közül az egyik effekteket is
tartalmaz. Fényerejük függ a beletett izzótól, de alapjában meggyőzőnek tűnik. Inkább fix installációs célra ajánlanánk, nem pedig turnézni, mert hiányoznak róluk a hordfülek, és nincs rajtuk szállítási zár. Áruk nagyon kedvező. Egy 4-es 6-os szett is megfizethető egy kisebb szórakozóhely vagy
kis színház számára.
Robe Show Lighting
Ez a forgalmazó komolyan vette a tesztet, lámpáikat formaöntvénnyel bélelt konténerekben küldték. Minden lámpa jó minőségű anyagokból, kiforrott technológiával készül, melynek eredményeképpen egy elég jól használható
csendes, megbízható lámpa állt össze. Valódinak látszó színek, érdekes és mutatós gobók, korrekciós színszűrők, különféle optikák. A lámpák shake-je eddig soha nem látott módon rázza a gobót! Sajnos az írisz az egyetlen olyan funkció, amit csendben nem lehet üzemeltetni nagyon harsány hangja miatt, és ez sajnos a prizmáknál is előfordulhat. A mozgás viszont teljesen lágy, jól követi a jelváltásokat, nem akadozik. Mozgáskorrekciója kitűnő,
szinte meg sem áll külső behatásnál, hanem azonnal visszatér az utolsó pozícióba. Árukat és tudásukat tekintve nagyon jó az arány, és a szervizháttér is elég bíztatónak tűnik. Nagyobb szórakozóhelyeken, illetve turnékon a fénytechnikusoknak jó társai lehetnek.
SGM Technology
A forgalmazó három lámpát bocsátott rendelkezésünkre, két Giotto-t és egy Ideát, ami szerencsés választás volt, mert míg a 400 CMY-os lámpa
egy igazi remekmű, addig az 575-ös lámpa egy megszokott mozgófejes, szinte alapszolgáltatásokkal. A Giotto Spot 400 CMY árát és tudását tekintve egy profeszszionális lámpa. CMY színkeverése, lineáris frost-ja, nagy
nyílásszögű zoom-ja, animációs tárcsája millió lehetőséget hordoz magában. A teszt legcsendesebb és legprecízebb lámpája minden tekintetben,
de kihasználni ezt a rengeteg tudást csak sok idő és programozói tudás ráfordításával lehet, ezért csak olyan helyre javasoljuk, ahol van lehetőség
ezen körülmények biztosítására. Ajánljuk színházba, koncertre, turnéra vagy bárhová, ahol egy jó lámpát szeretnének használni, alacsony fenntartási költségekkel. Az Idea Spot a szokásos alapfunkciókon kívül lineáris frosttal is fel van szerelve, ami növeli használhatóságát. Több nyílásszög, rengeteg
színvariáció, gobóvariáció, prizma segít a legjobb látvány előállításában. Sajnos zaj tekintetében nem mondható el az, ami a Giotto-ról, mert két
10 cm-es ventilátor is dolgozik a hűtésen, viszont a nagy fej ellenére gyorsan és precízen mozog. Diszkóba, koncertre remek eszköz.
A részletes tesztek az újságban! |
|