| Hatalmas volt ismét. Szinte bejárhatatlan. Ezért már most elnézést kérek mindenkitől, ha kihagynék fontosnak vélt termékeket, újnak mondott felfedezéseket. Egyszerűen akkora az információdömping minden irányból, olyan szinten bombázzák a vevőket ideológiákkal, technikákkal, hogy ember legyen a talpán, aki ki tudja hámozni a számára lényegeset. 2 lehetőség van: vagy lovakéhoz hasonló szemellenzővel kell végigrohanni a kiállításon, és csak azt észrevenni, amire akkor valóban vágyunk (azt viszont érdemes órákig nyomogatni, próbálgatni), vagy felszínesen mindenből befogadni egy kicsit, emésztgetni (a végén talán leülepszik valami), észrevenni a tendenciákat, összefüggéseket, iparági irányzatokat. Nekem az utóbbi jutott osztályrészül, így írásom is e szellemben fogant. |
 |
|
| |
Egyre inkább látszik elmosódni a határ konzumer és professzionális eszközök között. A profi lassan beköltözik az otthonokba. Picit olcsóbb, picit kevesebbet tud, de az átlagember számára alig észrevehető a különbség. Szaporodnak az otthoni stúdiók, a kísérletezgetésnek jött el az ideje. Szépen kimunkált groove-ok, egyedi stílusok jelennek meg a zenében, és már nem is feltétlen sokkal rosszabb minőségben, mintha azt egy nagy stúdióban vették volna fel. Csak pénz kell hozzá, bármi beszerezhető. A fő különbséget a két réteg között a fejlesztések megközelítésének irányában vélem felfedezni. A konzumer gyártók az eladási volumen növelése céljából már-már feleslegesnek vélt, látszat-fejlesztéseket építenek eszközeikbe, és ezzel együtt sulykolják vevőikbe, hogy neked mától ez kell, erre van szükséged. A pro cuccok előállítói fontolva haladnak, nem ők diktálják a trendeket, inkább igazodnak hozzájuk. Valós vásárlói visszajelzések és igények alapján kreálják meg, építik újra termékeiket.
Bevallom őszintén, én utoljára talán 3 éve voltam Frankfurtban. Persze hasznos dolog (lenne) partnerekkel összefutni az ehhez hasonló kiállításokon, legalább évente egyszer kezezni egyet, de műszaki szempontból dögunalom. Ennyi idő elteltével viszont látni a különbségeket, a fejlődést, az irányokat. Ha asszociációs játékot játszanánk, akkor talán a kreativitás és a testreszabhatóság fogalmak jutnának legelőször eszembe a kiállítás kapcsán. Legyél DJ, zenész, stúdiós vagy rendszerüzemeltető, mindkettőből kapsz a saját területeden. 5x5-ös kockákkal történő zenealkotás? Elektronikus tangóharmonika? Automatikus hangmagasság korrektor? Narancssárga truss? Nem probléma. Megvalósíthatod magad vagy megrendelőd igényeit, és nem házi barkács eszközökkel, hanem késztermékkel. A lehetőségeknek a technika egyre inkább nem szab határt, ha kitaláltál valamit, akkor ma már biztosan találsz eszközt hozzá a piacon. Rengeteg új, kis gyártóval találkoztunk, akiknek megannyi innovatív fejlesztésük van. Nézzük hát akkor, milyen újdonságokkal kecsegtetett az idei PLS. |
| |
| |
 |
 |
| Megannyi színben játszó trussok |
Néma csendben üzemelő elektromos
tangóharmonika a Rolandtól |
|
| |
| |
Adam Audio
Otthoni felhasználók felé nyit vadonatúj A5 monitorával. Technikailag nézve az A7-es kistestvére, amely egyesíti az ADAM saját ART technológiáját és egy 5" mélysugárzót. A beépített erősítők 2x25 W-tal táplálják az egyes hangszórókat. Egy hasznos és exkluzív különlegesség a Stereolink®, ami lehetőséget nyújt mindkét hangfal hangerősségének egyetlen hangerőgombbal történő szabályozására.
Allen&Heath
Három új modell látott napvilágot a sikeres ZED sorozatból. A ZED-24 a ZED-14 nagyobb verziója, 16 monó és 4 duál sztereó csatornával, USB csatlakozóval. A portot lehet felvételkészítésre vagy bejátszásra használni, de effekt sendre is, így egy notebook VST pluginjaival nincs megkötve a kezed bedrótozott hangzásokkal. Akinek nincs szüksége ekkora szabadságra, az választhatja a két új beépített effektes modellt, a ZED-12FX-et vagy a ZED-22FX-et.
AKG
A PLS-en bemutatott termékek nagy részét már jóval előbb kihozták a piacra, de Európában itt lehetett először megtekinteni őket kézközelből. Megújult a négy tagot számláló stúdió fejhallgató széria. A ráncfelvarrás eredménye elsősorban a modernebb külső, és a több hozzá csomagolt tartozék. Ezzel egyidőben (a versenytársak rezdüléseire válaszolva és a piaci igények kiszolgálása miatt) beleerősítettek hi-fi téren is. Pár fejhallgatójuk a Studio széria membránjait kapta meg egy lakókörnyezetbe jobban igazodó külsőbe bújtatva, továbbá vadonatúj nyitott és utcai fejhallgatókkal is előrukkoltak. Frissítették a WMS40PRO zsinórnélküli mikrofon széria külsejét is, mely így jobban igazodik a WMS450 által behozott agresszívabb megjelenéshez. A kéziadó mikrofonkapszula felfüggesztését átalakították, a védőrács kinézete a D5/C5 pároséhoz hasonult. Megújult a négy tagot számláló Perception stúdió mikrofon széria is. A lágyabb vonalak mellé immár mindegyik modellnél mélyvágó szűrő és jelcsillapítás kapcsoló is párosul. Az új modellek 20-szal nagyobb típusszámot kaptak. |
| |
| |
 |
| Az új AKG Perception sorozat |
| |
| |
Alesis
Az Alesisnél manapság az iPOD körül forog minden. Tudnak valamit a srácok, tényleg egyre többen szeretnék integrálni otthoni eszközüket autójukba, hangrendszerükbe. A PC-vel, otthoni hifivel vagy csak akár egy ébresztőórás dokkolóval, az autó fedélzeti számítógépével eddig sem volt bonyolult összekötni az Apple nagy találmányát. De hogy pro eszközzel? Most már ez sem probléma. Az iMultiMix keverők különböző variációi és a MultiPort nevű vezérlőfelület segítségével stúdióban, kis koncert teremben, étteremben egyre többet találkozhatunk az almás cég termékével. És elkészült végre a MasterControl, az Alesis első DAW kontrollere is. Hangszeres vizeken pedig kihozták dobszettjükhöz a valódi cin-érzést nyújtó Surge cintányérokat, valamint az USB Pro Drum Kit-et, ami a már ismert dobszett PC-s reinkarnációja. Az ütőfelületektől érkező jeleket egy USB-n kommunikáló TriggerIO alakítja át a számítógép által értelmezhető adatokká. A PC lehet akár egy könnyen hordozható notebook is, a hangokat a szetthez csomagolt szoftver állítja elő. Az igazi újdonság az, hogy a hangminta készletet illetően nincs megkötve a kezed gyári, vagy nehezen cserélhető sound bankokkal. Egy nagyon intuitív, nagy képernyős felületen cserélheted, szerkesztheted, hogy hol mi szóljon, akár számonként is! Hogy ez eddig nem jutott senki eszébe! |
| |
| |
 |
 |
| iPOD-ot fogadó Alesis keverő |
Az Alesis USB-s dobszettje |
|
| |
| |
ART
Rengeteg új eszközzel jelentkezett a gyár, a típusokat még felsorolni is sok lenne. Van közöttük fejhallgató erősítő, splitter, DI-boksz, órajelgenerátor, EQ, vákumcsöves és hordozható mikrofonelőfok. Érdemes felkeresni weboldalukat. |
| |
| |
 |
| Újdonsághalmaz az A.R.T.-től |
| |
| |
audio-technica
Letisztult formavilágú standon, ízlésesen állított ki a japán gyártó. Teljes termékpalettával jelent meg, előtérbe helyezte az új M2 és M3 fülmonitorrendszereket, a hi-fi fejhallgató termékskálát, valamint az új AT875R rövidpuska mikrofont, mely lehet, hogy árkategóriájában új sztenderdet alkot. A méltán népszerű AT2020 stúdiómikrofon is igazodik a kor követelményeihez, immáron USB-s kimenettel is szállítja a gyár. Új programjukban a PRO92cW szubminiatűr kondenzátor fejmikrofon, mely hasonlít az AT892-re. Mostantól elérhető fekete és bézs színben. |
| |
| |
 |
| Az audio-technica kiállítótere |
| |
| |
Australian Monitor
Az ausztrálok bemutatták a kedvező árú AMC 100 V-os végfokszéria legnagyobb, 250 W-os tagját, valamint két új installációs mixert, az MX82-t és az MX883-at. Utóbbi 8 bemenete az L-R-AUX kimenetek bármelyikére ráválasztható, és a főkimeneten 2x5 sávos EQ-t is tartalmaz. Az AMIS széria problémamegoldó adaptereit egyedi elnevezésű készülékek váltják, kedvezőbb áron. Jelentősebb fejlesztés a kisüzleti hangosításra szánt MACRO-MICRO szériában található. Az aktív szub 4 darab szatelit sugárzót is meg tud hajtani, csatlakoztatható hozzá fali távvezérlő panel, feketében és fehérben is elérhető. Az AM-AV üzletág, vagyis az audiovizuális termékeket rejtő márka számos új videó jelosztót/erősítőt/mátrixot jelentett be. Ezek közül a VGA44 (4 be- és 4 kimenetes) és VGA88 (8 be- és 8 kimenetes) mátrixokat emelném ki, melyek infrás és RS-232-es távvezérléssel is rendelkeznek. Illetve lencsevégre kaptunk egy olyan 4 mikrofon bemenetet és hi-fi szerűen megoldott bemenetválasztót tartalmazó keverőerősítőt, ahol a mikrofonok összegzett jelének, valamint a zeneforrásnak aránya külön állítható, és ellátták USB porttal is. A készüléknek egyelőre típusszáma sincs. |
| |
| |
 |
| Új Australian Monitor AV termékek |
| |
| |
beyerdynamic
A cég két standon is kiállított. A látványosabb a konferencia részleg standja volt, ahol demonstrálták a Revoluto süllyeszthető mikrofonegységet, melyet a Rosenthal Einrichtunggal együttműködve fejlesztettek ki. Utóbbi cég nagyhírű a tárgyalóasztal-piacon, a legtöbb európai főhadiszállás elit tárgyalótermébe ők szállítják a bútorokat. A Revoluto technológiájú süllyeszthető mikrofonegységet csak szükség esetén kell felnyitni, addig szinte észrevétlen marad. A nemes, sötét fekete Nextel® felület jól illik a különböző anyagokból készült asztalfelülethez. Az egészen egyszerű kivitelű, egy mikrofongombot tartalmazó egységtől, a kombinált szolgáltatásokat (mint például nyelvválasztás, kijelző, szavazógomb) rejtő egységekig, számtalan variációban kapható. A mikrofonegységeket az MCS-Digital konferenciarendszer vezérli. A hagyományos konferenciarendszer funkcióin túl a mikrofon egység kapcsolatot kínál laptopok számára a helyi hálózathoz és/vagy videó rendszerhez is. |
| |
| |
 |
| beyerdynamic Revoluto egységek Rosenthal asztalba süllyesztve |
| |
| |
A másik standjukon debütált a CK 930 jelű extrém kompakt valódi kondenzátor mikrofonjuk. A kardioid kapszulával szerelt mikrofon előerősítőjét a mikrofontesten kívül helyezték el, így sikerült igen kis méretet elérni. Kétfajta változatban lesz elérhető: az egyiket szabvány mikrofonállvány menetre rögzítve lehet használni, míg a másik asztali vagy csíptetős szerepet tölthet be.
Clay Paky
A Clay Paky teljessé tette a sikeres Alpha szériáját. A négy új Alpha mozgófejes lámpa a Philips extrém fényes, 300W-os FastFit MSR fényforrását használja PGJX28-as foglalatban. Az új paletta kapcsán a Spot HPE 300, a Spot 300, a Wash 300 és a Beam 300 neveket kell megje-gyeznünk. |
| |
| |
 |
| Az új Clay Paky Alpha Spot HPE 300 |
| |
| |
Crest Audio
A cég hosszú hallgatás után újra egy nagyméretű analóg keverőkonzollal rukkolt elő. A CV20 névre keresztelt VCA-s pultot csatornánként fokozatmentesen szabályozható mélyvágó szűrővel és 4 sávos, mindegyik sávon parametriával (a két középen még szűrő-jóság állítással is) rendelkező EQ-val szerelték. Emellett 12 kap-csolható auxot (az utolsó pár sztereó is lehet), valamint a Matrix, a Group és a Main kimeneteken analóg VU-méteres kivezérlésjelző hidat is kapott. Mint a régi szép időkben. Ritka manapság, hogy valaki analóg pult fejlesztésbe fektet pénzt… Ezen felül a második generációs X-Rack keverő és a CC végfok széria 5200-es modellje is most debütált. |
| |
| |
 |
| Crest Audio CV20 analóg keverőasztal |
| |
| |
dB Technologies
Az olaszok ezúttal a az aktív DVX hangfalszériát hozták el a kiállításra, mely 2x8"+1"-es, 12"+1,4"-es és 15"+1.4-es variációban létezik. Az integrált Digipro digitális végfokok 750 watt-nyi teljesítménnyel RCF komponenseket hajtanak meg. Új a Flexsys széria is, mely jelenleg egy dupla 12"-es kétutas és egy 15"+6"+1"-es háromutas hangfalat számlál.
dbx
Egy passzív és egy aktív mono DI-Boxal jelentkeztek. A nagy hanghűségű transzformátorok mellé robosztus fémház és Neutrik csatlakozók társulnak. Aktív hangfalak rendszervezérlőjének szánják a DriveRack PX kontroller, mely erősen hajaz a DriveRack PA-ra. Kihagyták belőle az aktív hangfalakhoz szükségtelen funkciókat (hiszen azok a hangfalon belül megoldottak), és megspékelték az egészet nagyon baráti árral. Két új SysCore mátrixuk is bemutatkozott, az SC64 és az SC32.
DiGiCo
Standjukon a friss SD7-es konzollal demonstráltak, mely először alkalmazza az új Stealth technológiát. 672 be- és szintén ennyi kimenet érhető el MADI porton keresztül. 256 csatornáját 128 gyűjtőbuszra lehet beválogatni, emellett egy 32x32-es mátrix-szal, 48x8-as monitor mátrixszal, 32 darab 1/3 oktávos EQ-val áll a felhasználók szolgálatában.
DTS
Az olasz gyártó is belépett a mozgófejes LED Wash lámpát előállítók sorába Delta nevű lámpájával, valamint bemutatta a már régóta piacon levő XR7-es kisebb és nagyobb testvérét, az XR5 Spot-ot és az XR9 Spot-ot. |
| |
| |
 |
MSR575/2-es fényforrással operál
a DTS XR9 Spot-ja |
| |
| |
Edirol
Az Edirol standján a hordozható R44-es field recorder számított újdonságnak, valamint a digitális V-8 videómixer, mely V-Link porttal is rendelkezik. Ezen keresztül összekötve az Edirol digitális keverőasztalával a hang és kép alrendszer kommunikálni tud egymással, így rendkívül pontos időzítések és megnövelt adatintegritás és felhasználói élmény érhető el real-time alkalmazásokban. |
| |
| |
 |
| Edirol V8 digitális videó mixer |
| |
| |
Electro-Voice
A DC One rendszerprocesszorra már nagyon vártak a márka hívei. Megérkezett! 2 be- és 6 szabadon konfigurálható kimenet, akár USB-n keresztül programozva is.
Fostex
Kis problémamegoldókat mutatott be: a PA-50 nevű 50W-os sztereó erősítőt, illetve a PH-55 típusú 5 kimenetes fejhallgató erősítőt. |
| |
| |
 |
| Fostex PA-50 mini végfok és PH-55 fejhallgató erősítő |
| |
| |
Furman
A szerényebb büdzsével rendelkező felhasználók számára a Furman kifejlesztette a Merit X-szériás tápkondícionálóit. Reméljük, hamarosan itthon is kapható lesz.
Genelec
Gondolva az otthoni felhasználókra, a Genelec három színben piacra dobta a 6010A nevű, 12 W-os monitor sugárzóit, melyet az 5040A (40 W) szubbal lehet kiegészíteni. A rendszer részét képezi egy dizájnos vezetékes távszabályzó is, így hangereje egyszerűen kézben tartható. Remekül illik lifestyle PC-k mellé. Képünkön egy szétszedett szub látható a többi alkotóelem társaságában. |
| |
| |
 |
Az új Genelec monitorszéria hangerő-szabályzók
és egy szétszedett szub társaságában |
| |
| |
JB-Lighting
A legtöbb kiállítói standon a JB-Lighting cég VaryLED3 típusú, 84 darab 3 W-os világítódiódát rejtő lámpája világított, ez talán jelenthet valamit. Ami azonban ennél is többet, hogy tudomásom szerint ők az elsők, akik a zoomolás technikáját megvalósították úgy, hogy az működik is! Kérdezgettem, hogy mégis hogyan működik, de nagyon titkolóztak, nem tudtam meg semmit. Mindenesetre a bemutató nagyon impresszív volt. |
| |
| |
 |
JB-Lighting VaryLED A7 Zoom: igen látványos a kinyitott (28 fok)
és összehúzott (8 fok) állapot közti különbség |
| |
| |
Jedia
A Jedia is fejlesztget, főleg a funkciók tárházát bővíti. Bemutatták egy RDS vételre is képes új AM/FM tunert, egy DAB/FM tunert, egy 10 be- és 4 kimenetes előerősítőt, valamint egy bővítő modulokat is fogadó, digitlás végfokozattal szerelt sztereó installációs keverőerősítőt. |
| |
| |
 |
| Jedia DAB tuner és installációs sztereó keverőerősítő |
| |
| |
Klark Teknik
A Klark tovább öregbíti lila színű készüléksorozatának hírnevét. Az új, aktív Square One Splitter előfokozatait a Midas XL8 pultban alkalmazottak inspirálták. Gain független és szabályozott kimenettel, számos alkalmazást kiszolgáló üzemmóddal és kedvező árral rendelkezik. |
| |
| |
 |
| Klark Teknik 8 csatornás jelosztó |
| |
| |
KRK Systems
Bemutatták Ergo névre keresztelt szobaakusztika-korrekciós megoldásukat, mely egyben egy központi kimenetválasztó és hangerőállító egység is.
La Novalight
Az egykor szebb napokat megélt gyártó érdekes dologgal rukkolt elő. A High Ground nem más, mint egy nagyteljesítményű felhőpászta és egy mozgófejes spot ötvözete. Strobo és színváltó funkciója mellett méretéhez képest rettentő gyors fejmozgást (végállások között max. 3,2 mp) és egy nagy átfogású zoomot is kapott, ami az 1,8°-20° váltást egy másodperc alatt produkálja! 2000 W-os fémhalogén fényforrása 174000 lumen fényáram mellett 25 méteren 26100 lux intenzitást produkál (a verőfényes nyári nap kb. 32000 luxot produkál), miközben a megvilágított felület mindössze egy 65 cmx35 cm-es kocka. Fénycsóváját kinyitva alkalmas lehet épületek (akár távoli) falfelületeinek színezésére, vagy akár neonzölden az eget strobózva csalogathatja a vendégeket is ugyanazon épületbe. Mindezt akár külső vezérlés nélkül, hiszen a lámpa bázisába manuális írhatunk időzített programokat is. |
| |
| |
 |
La Novalight Nova Flower: a High Ground-ra nagyon
hasonlító nagy teljesítményű koralló |
| |
| |
Lexicon
Bemutatták az új PCM96 zengetőt. A készülék különlegessége hogy a 70-es és 80-as években legendássá vált klasszikus Lexicon zengetők hangzása került a készülékbe, egy picit újragondolva. |
| |
| |
 |
A bemutatórack tetején rejtőzik
az új Lexicon PCM96 |
| |
| |
MA Lighting
Hatalmas tülekedés volt az MA standon, rengetegen voltak kíváncsiak a második generációs konzol szériára. Az immár feketében játszó pultok az elődhöz hasonlóan három méretben érhetők el, kiegészíthetők a show-visszajátszásért felelős Replay Unit-tal, a több húzót biztosító Faderwing-el, valamint az NSP egyenesági le-származottjának tekinthető NPU-val (Network Processing Unit). Természetesen frissítették a grandMA 3D és grandMA video szoftvereket is. Az új széria esetében is megtartották az intuitív vezérlési filozófiát és ugyanazt a parancssort, de tovább tökéletesítették a szoftvert és a jobb láthatóság kedvéért optimalizálták a kijelzőket. Az új hardver még erőteljesebb hálózati architektúrát kapott a kompatibilitás megtartása mellett. Az új képernyő elrendezéseknek köszönhetően még egyszerűbben elérhető az összes parancs. |
| |
| |
 |
| Második grandMA széria az MA Lighting standján |
| |
| |
Mackie
A Mackie kitett magáért, sok újdonságot hozott. Többek között az SRM aktív hangfal széria v2-es verzióját, a 802-VLZ3 és 402-VLZ3 kismixereket, valamint a szerintük a világon az első A/AB osztályú gitárkombóját, mely a Hotwire nevet kapta a keresztségben. |
| |
| |
 |
 |
| Két új Mackie kiskeverő és a v2-es SRM hangfalsorozat |
|
| |
| |
Martin
Nem fukarkodtak a Martinnál, minden ágazatukban hoztak ki valamilyen újdonságot. A partiarcok kaptak Magnum 650 és 850 füstgépeket, valamint Mania EF4 és Mania SCX800 Rollerscan fényeffekteket, az architekturális világításban utazók Alien LED Downlight-ot, Exterior 200 LED-et és Extube-ot, a showtechnika gurujai pedig MAC 2000 Wash XB-t, MAC 575 Krypton-t és SmartMAC-et. |
| |
| |
 |
 |
| Martin újdonságok |
|
| |
| |
Neo-Neon
A stand leglátványosabb eleme egy igen kellemes felbontású táncpadló volt, mely már nem csak színes kockákat, hanem akár komplett animációkat is képes megjelentetni. A Revo 100-as mozgófejes LED-es lámpa 13 csatornán keresztül vezérelhető, és a gyár állítása szerint egy forradalmian új, izzószerűen cserélhető LED-es fényforrást alkalmaz. |
| |
| |
 |
| Neo-Neon LED-táncpadló |
| |
| |
Nexo
Mint mindig, a franciák most is impozáns standon állítottak ki. Bemutatták az új 4 csatornás, Yamaha által szállított integrált rendszerfelügyeletet is tartalmazó NxAMP-okat, valamint a Ray Sub technológiát alkalmazó új RS15-ös kardioid szubládát. A moduláris, stack-elhető vagy függesztehtő szub az elhelyezés függvényében lehet előre, vagy oldalra irányított is, így igazítható a besugárzandó tér adottságaihoz. Ideális kiegészítője a Geo-S12-es topláda. |
| |
| |
 |
| Nexo RS15 szub és Geo-S12 |
| |
| |
Numark
Itt is négy bűvös betű: iPOD. Étterem, fitnessterem, táncstúdió hangrendszerébe éppoly egyszerű integrálni egy iPOD-ot a Fit4Sound eszközzel, mint egy DJ pultba a kisebb ráncfelvarráson átesett iDJ2-vel. Előbbi távirányítóval, szimmetrikus kimenetekkel, utóbbi rendkívül könnyű kezelhetőséggel kecsegtet. |
| |
| |
 |
| Numark Fit4Sound üzleti iPOD dokkoló |
| |
| |
Outline
A stand középpontjában a praktikussága és hangminősége okán számtalan díjat nyert Kanguro hangfal 2008-as kiadása állt. Az immár passzív topláda végfokmodulját a mélysugárzóba integrálták. A hangfal Ethernet porton keresztül távmenedzselhető. A felhasználó saját EQ beállításokat is el tud menteni, melyeket egy gombbal offline üzemmódban is váltogathat. |
| |
| |
 |
| |
 |
 |
Az Outline Kanguro 2008 passzív topládája és a mélysugárzó
végfokmodulja |
|
| |
| |
Phonic
A Phonic W5 nevű zsinórnélküli adó-vevő rendszere 2,4 GHz-en működik, és kb. 100 méteres hatótávval rendelkezik. RCA és USB bemenet van az adón, RCA és S/PDIF kimenet található a vevőn. Utóbbiból akár 5 is linkelhető egymással, így igen nagy területen is könnyen lehet kialakítani a lefedettséget. A W3 nevű eszköz csak névrokona az előbbinek, ez mindössze egy Wi-Fi vevőt rejt, amit a Sound Ambassador 35 /75 aktív hangfalak tudnak magukba fogadni. Egy notebook szabvány Wi-Fi eszközével audiót lehet sugározni felé, így bármilyen hangzóanyag könnyedén megszólaltatható alkalmazásával a hangfalakon. HelixBoard Universal néven, a FireWire mellett immár USB porttal is felvértezve váltja az új keverőszéria a régit. Hasonló névvel és funkcióval bővül a FireFly előfoksorozat is. Újdonság továbbá a Studio Wizard nevű eszköz, mellyel hangstúdión belüli útvonalválasztásokat lehet eszközölni. Szimmetrikus analóg és digitális bemeneteinek jelét több lehallgató rendszeren is vissza lehet hallgatni, rendelkezik egy precíz fázisvizsgálóval és kivezérlés jelzővel, stúdiótérbe beszélési lehetőséggel, auto-fade és dim funkciókkal. |
| |
| |
 |
 |
| A lehallgatórendszer központja: Phonic Studio Wizard |
Phonic HelixBoard Universal |
|
| |
| |
Pioneer
A cég kiállította a DVD-V8000 típusú, üzleti célú felhasználásra szánt, rackes DVD lejátszóját, mely külső szinkront tud fogadni, RS-232C porton távvezérelhető és feltehetőleg a Pioneer termékek legendás megbízhatóságát nyújtja. |
| |
| |
 |
| Pioneer DVD-V8000 |
| |
| |
Powersoft
Az olasz cég teljessé alakította K-szériás végfok kínálatát a K3/K3DSP és K20-as modelljeivel. Kínálatukban további újdonságot leginkább a hangfalba építhető új végfokmoduljai révén fedezhetünk fel. Lehet, hogy az OEM üzletág jobban jövedelmez nekik?
PR Lighting
A PR főképp az XL szériás lámpái fényerejét, funkcióit demonstrálta. Ötletes késes ábraalkotásokkal dobta fel a stand látványát, alig vettük észre az újdonságokat: a szériát lefelé bővítő XL250 mozgófejest, a Mega Color 2500 épület-színezőt, a Mega Colour 7000 és Mega Colour 4000AS színes, mozgófejes felhőpásztát, valamint az SA-Led Trine és Dual LED-es lámpa-csíkokat. |
| |
| |
 |
 |
Munkában a PR Lighting
XL széria nagyobb tagjai, a kis 250-es egyelőre nem dolgozott |
|
| |
| |
RCS
A német cég bemutatta a Vares evakuációs kisközpont IEC 60849 szabványnak is megfelelő változatát. Szintén ezen szabványnak felelnek meg a Proline széria hang- és riasztásmenedzsment eszközei, mellyel akár 224 vonal is felügyelhető, szoftverrel konfigurálható.
Robe
A cseh Robe bizonyult a legtermékenyebb gyártónak a fényesek közül. Idén is hozták a megszokottan jól felépített kiállítóteret és számtalan újdonságot: a REDdPower 1-144, a REDPower 1-72 és a REDPower 1-36 LED meghajtó elektronikákat, a REDWash 3-192, a REDLine 3-48 és a REDPar 3-84 világítótesteket, valamint egy RDM-et (Remote Device Management) is ismerő, saját fejlesztésű USB-DMX dobozt, a DreamBox-ot, amihez természetesen szoftvert is mellékelnek. A Robe a mozgófejes digitális vetítéstechnika úttörője, nem múlhatott hát el DigitalSpot bemutató nélkül a PLS. A DLP technológiát használó mozgófejes 3000 DT modell 200 W-os fényforrásból 2700 ANSI lumenes fényáramot biztosít, és a vetített kép hátterét is meg tudja színezni beépített, 48 LED-et tartalmazó REDWash moduljának köszönhetően. A 7000 DT modell RED (Robe Emitted Diodes) egységet nem tartalmaz, azonban fényerőben beleerősített: 330 W-os fotooptikai fényforrása 6500 ANSI lumennel kecsegtet, képalkotó panelje LCD. A sztenderd videotechnikai és prezentációs bemeneteken túl utóbbi opcionális DVI vagy SDI modullal is rendelkezhet. |
| |
| |
 |
 |
| Robe DigitalSpot 3000 DT |
Robe REDPar 3-84 |
|
| |
| |
Sennheiser
A németek igazi újdonsága a megújult freePORT zsinórnélküli mikrofonok mellett az e965-ös, kondenzátor fejjel szerelt színpadi mikrofon bemutatkozása volt. A 2008 nyár végétől kapható mikrofon igazi újítása a kettős membránú kapszula, melyek között a felhasználó átkapcsolhat. Így vese és szupervese karakterisztikákat lehet alkalmazni, a színpadi hangerő függvényében.
Shure
A Shure bemutatta új, nagy energiájú övadóját, az UR1H-t. 250 mW-os adóteljesítményével nagy távolságokon is megbízható jelátvitelt tesz lehetővé. Két darab lítium elemmel 7 órás üzemidővel számolhatunk.
SGM
Nagyon letisztult standon rengeteg nóvumot mutatott be az olasz gyár. Itt láthattuk először a Genio Fixed-et (ami a Genio kisméretű mozgófejes lámpa motorok nélküli verziója), az Idea Scanner 250-et (ami az SGM első 250 W-os fémhalogén fényforrással szerelt mozgótükröse), valamint egy igazi iparági úttörőt, a teljesen moduláris Giotto 1500-at. Egy lámpatestből 4 különféle eszközt lehet összeállítani attól függően, hogy milyen modulokat rakunk bele. Lehet spot, wash, profile vagy digital. Utóbbi igazi ínyencség, ugyanis a DLP panelt nem szokásos projektor izzó, hanem a Philips MSR Gold 1200-as, melegen újragyújtható FastFit fényforrása világítja meg. A jövő itt van már a jelenben. Egy lámpa ennél rugalmasabban még sosem szolgált ki sem rendszerüzemeltetőt, sem megrendelőt. Videó bemenete nincs, csak előre feltöltött képeket videókat tud megjeleníteni, azt viszont két rétegben. Az 55 csatornás lámpa a hagyományos DMX mellett alapból támogatja a Wireless DMX átvitelt, az ART-NET protokoll szerinti Ethernet interfészt, a DMX-be implementált RDM protokollt, valamint az RS-232 kommunikációt. |
| |
| |
 |
| Minimáldizájn az SGM standon |
| |
| |
Sinn.7
Immár a Reloop társmárkájának számító Sinn.7 soraiban is megtalálhatók az otthoni zenealkotás kellékei. A megújult Roxx keverőpultok 4 féle méretben léteznek, mindegyik beépített USB portot tartalmaz a könnyebb csatlakoztathatóság kedvéért. A Zenit és a DieBox sorozatba tartozó
5"-ös és 8"-as monitorhangfalak, valamint a 10"-es mélysugárzók is elérhetők már mind lakk fekete, mind lakk fehér színben. A házistúdió teljességét a Kommodor MIDI billentyűzetek és a stúdiómikrofonok tehetik teljessé.
Tascam
Igazi újdonságuk nem volt, de a már bejelentett termékek most jutottak el először Európába. Így megcsodálhattuk az AES-re kihozott US-1641 USB/MIDI interfészt, melynek 16 bemenete és 4 kimenete szimultán használható, így ideális központi egysége lehet egy kisebb élőfelvételeket készítő stúdiónak. Itt láthattuk először a három új Solid State Recorder-t (cserélhető memóriára rögzítő felvevőt), valamint a DR1-es kedvező árú, beépített sztereó mikrofonos, SD-kártyára rögzítő hordozható felvevőjét. |
| |
| |
 |
Tascam US-1641 sokcsatornás
audio interfész |
| |
| |
TC-Helicon és TC-Electronic
Bemutatták és sok embert vonzó szemléletes előadásokkal demonstrálták a három új VoiceTone pedáljuk (Double, Harmony-M, Harmoniy-G), valamint a VoiceSolo XT monitorjuk erejét, valamint a szintén új Konnekt széria prominens képviselőit. A Konnekt 6 egy asztali megoldás, hangszer és mikrofon bemenettel vértezi fel házistúdiónk PC-jét.A DigitalKonnek x32 és a Studio Konnekt 48 már nagyobb stúdiók kelléktárába valók, a Konnekt Software 2-vel számtalan routeolási lehetőség beállítható. A nyílt DSP platformot nyújtó PowerCore x8-akat és a hozzá tartozó szoftvert is újdonságként hozta a TC. |
| |
| |
 |
Új TC Konnekt hangkártyák és asztali
interfészek |
| |
| |
Teclumen
A Fusion Par 575 BE fényvetőket kétféle változatban mutatta be az olasz cég: a gyorsan újragyújható G22-es fogalaltot kapott, míg a normál változat GX9.5-öst. Közös tulajdonságuk a beépített elektronikus ballaszt, a 40–100% manuális dimmelési lehetőség, valamint a cserélhető lencsék fogadása. Az 1,2 W-os LED-ekkel operáló új Plasma Color 72 sok különlegességet nem hozott, mindössze lencséje cserélhető a felhasználók igényeinek megfelelően, melyek 15-25-40 fokos variációban érhetők el. Ezen lámpa felét egy IP65-ös házba is beszerelte a gyár, melynek a Reggio Stage Color 36 nevet adta. 15 fokos lencséje elé 25 fokos, vagy 30x16 fokos diffúzorokat lehet helyezni. |
| |
| |
 |
| Teclumen Fusion Par 575 |
| |
| |
Magyarok a kiállításon
A MovingLED csapata egy szinte még meleg, alig egy napja elkészült újdonságot mutatott be, a zoomolható mozgófejes lámpájukat. A csak melegfehér fényforrást tartalmazó háromszögek elé több lépésben diffúzor lencséket lehet bemozgatni, ezáltal az alkalmazott LED-ek eredeti nyitószögét lehet megnövelni. |
| |
| |
 |
 |
A Pesti testvérpár büszkén demózott új, zoomolható
mozgófejes lámpájával |
|
| |
| |
| A Hungaroflash is beújított, felfrissítette Quasar villanócsöveseik menüjét és kijelzőjét. A strobi immár annyi mindent tud önmagától is (pl. több fajta fel- és leúsztatási jelleggörbe, random generátorok, modulátorok stb.), hogy avatatlanok elveszhetnek benne. Ezért kétfajta menüt lehet kiválasztani: az alapértelmezett egyszerű menüt le lehet cserélni a szakértelmet kívánó, de sokkal nagyobb szabadsági fokot és több lehetőséget biztosító advanced menüre. |
| |
| |
 |
 |
| Megújult a Hungaroflash Quasar |
|
| |
| |
| A székesfehérvári PKN Controls kiállította az új LC szériás végfokjait, mely 4x1000 W-os és 2x1000 W-os változatban lesz hamarosan elérhető, nagyon kedvező áron és tőlük megszokott minőségben. |
| |
| |
 |
Hamarosan kapható lesz
az új PKN LC-széria |
|