:: Diszkrónika ::
Plasa Show - London, 2008. szeptember
(A Diszkrónika+stage Magazin 2008/5. szám 18. oldalán megjelent cikk kivonata)
 
Aki először jár egy ilyen nagyságrendű kiállításon, annak mindenképpen nagy élményt jelent. Sokat olvasgattam magát a Diszkrónikát, meg más, külföldi szakmai magazinokat, weboldalakat is, és így kialakult egy elképzelésem arról, hogy mire is számíthatok. Elvárásaimnak teljesen megfelelt, nem okozott csalódást az idei Plasa Show.
 

A kiállításnak helyt adó Earls Court, amely láthatóan egy elég régen épült csarnok kicsit túlzsúfoltnak tűnt a számomra, annak ellenére, hogy rengeteg üres területet láttam. Az emeleteken pl. csak demo-szobákat találtam, pedig a galériákon több ezer négyzetméter üres terület állt volna még a szervezők rendelkezésére, de még a földszinti térben is voltak "lyukak". Másrészről vasárnap délután vagy akár a hétfői nap olyan tömeg gyűlt össze, hogy bizony nehéz volt közlekedni a standok között a szűk folyosókon, kisebb ütközések, koccanások szinte percenként történtek. Ez persze nem ment a hangulat rovására, sőt. 1-1 csinos szöszinek még kedve is lett volna az embernek "nekikoccanni". De térjünk rá a kiállítás "szakmai oldalára".
A mottó az lehetne: LED-et mindenhova. Minden második stand vagy egy LED-es gyártó, vagy régi patinás fénygyártó cég, természetesen LED-es termékekkel. De láttunk olyan céget is, amely eddig profi lézerekről volt híres, és érdekes módon, az ő standjukon is LED-ek voltak. Nem tudom, hova vezet ez a "vak hit" a LED-ekben, biztos ez a piac is meg fog telni előbb-utóbb, nem létezik, hogy mindenkinek ez legyen az egyetlen követendő irány. A LED-ek persze nem csak mennyiségileg, hanem tudásukat, a technológiát tekintve is fejlődnek. Egyre nagyobb a fényerő, bár a gyártók is egyre kevésbé szégyenlősek, döbbenetes mennyiségben hasz-
nálják az egyre erősebb LED-eket, hogy mindenkit túl-szárnyalóan "brutális" LED-ágyúkkal rukkolhassanak elő. Vagy a LED-chip gyártók fejlődtek sokat, és megoldották a hűtési problémákat, vagy a gyártókat nem érdekli a nagy versenyfutásban a hosszú távú megbízható működés, de az biztos, hogy a fényerő és LED-sűrűség brutális mértékben nőtt az utóbbi időben.
Érdekes, bár értelmét tekintve megkérdőjelezhető a LED-es reflektorok pixelenkénti meghajtása, ami azt eredményezi, hogy szemből nézve, mint egy kis LED-fal, figurák, animációk tudnak a lámpán, mint egy képernyőn megjelenni. Több gyártó is büszkén mutogatta ilyen készülékeit, de azt, hogy valójában miért is érdemes ezért jó sokat fizetni, egyikük sem tudta megmagyarázni.

Megkezdődött a "nagy variálás" is. A High End és a Robe is egybeépítette video-kép megjelenítésre alkalmas nagyértékű robotlámpáját különböző teljesítményű LED-es világító-modulokkal, aminek a végeredményeként érdekes, színes, kicsit vursli-hangulatot árasztó rettenetesen drága futófény-effektusok jöttek létre. Lampion-sor. 50 millióért.

 
 
Az A.C. Entertainment Technologies a LED-es megalománia egyik nagy képviselője, ezzel a hengerrel a középpontban rendesen magukra vonták a figyelmet MBN Proled - a teljesség igénye nélkül - mutatta be falain a "csőszerű" fénykígyóit és pixeleit
 
Pixel Range - maga a megtestesült LED - ezzel az óriási, "nyúlványos" toronnyal abszolút uralták a kiállítás látványvilágát, központi helyen láthattuk és komoly fényerővel bírt Természetesen láthattunk pár fura ötletet is, mint például ez az ötkarú megoldás a GLP-től. Impression névre hallgat - ehhez mérten valóban meggyőző: fényereje van (állítólag egy 575-ös lámpáéval vetekszik), tömege nem sok - az áráról sajnos nem beszéltek
 
 
A LED-technológia fejlődéséhez tartozik, hogy hosszú-hosszú várakozás után már kétféle zoomos eszközt is láttunk a kiállításon. Nagy örömünkre az egyik a hazai fejlesztésű, a Raymax Inc. által gyártott mozgófejes lámpa érdekes megoldása volt (lásd külön keretes anyagunkat). A másik a JB-Lighting kisméretű mozgófejes LED-es eszköze, amely elsőként a piacon motoros linear-zoom-funkicóval rendelkezik. A színek még elég össze-vissza keverednek, ahogy változik a nyílásszög, így inkább játék egyelőre ez a lámpa, mint komoly, pl. színpadtechnikában alkalmazható eszköz, ennek ellenére a az újdonság-jellege miatt megkapta a Plasa-díjat.
A hagyományos világítás területén igazi áttörésről egyáltalán nem beszélhetünk.sőt egyre inkább már hagyomá-nyos világításról sem. A mozgófejes fejlesztők szinte egytől-egyig a digitális képalkotás felé mozdultak el (lásd keretes cikkünket). Talán a Clay Paky az egyetlen, ame-lyik ellenáll a sodrásnak, és a hagyományos mozgófejes lámpák már-már végletekig tökéletesítésével igyekszik talpon maradni, nem is sikertelenül. A szintén Plasa díjjal elismert Alpha Beam 300 lámpa egé-szen különleges magasságokba emeli a robotlámpák tudását, erről szintén külön kis írásban számolunk be.
 
 
Tarm - mi jut erről eszünkbe? Természetesen a legprofibb lézerek, de itt most nem erről van szó. a Tarm LED-csoport egész várat épített termékeiből (még a padló is tele volt) A Robe mindössze oszloponként 3 darab LED-fal panelt tett ki (összesen 5 oszlop) és ez elegendőnek bizonyult a középpontban
 
Enfis - brutális erejű LED-eket gyártanak, RGB és fehér található a kínálaton. A kép magáért beszél: 4-5% fényerő és így is beleégett a fény-képező CCD-jébe A "nagymultú" cégek egyike a Pulsar, akik szintén rákénysze-rültek LED-ek gyártására, hogy az élvonalban tudjanak maradni. Ez jól sikerült nekik.
 
A ZAP a Big Lite-tól jól példázza a nagy lámpa kis fényerővel szindrómát. Egy rakás fényforrás egy óriási dobozban, csak
3-4 méteren már sajnos nincs fénye, viszont ára annál inkább
A pixelenkénti meghajtást egyre többen alkalmazzák, és mint itt is látható néha nem is rosszul, de szerintem azért a látványtervezők még dolgozhattak volna egy keveset
 
A ZAP a Big Lite-tól jól példázza a nagy lámpa kis fényerővel szindrómát.
Egy rakás fényforrás egy óriási dobozban, csak
3-4 méteren már sajnos nincs fénye, viszont ára annál inkább
 
 
A vezérléstechnikában a legnagyobb újdonságot mindenképpen a Grand MA II pult megjelenése hozta. Az itthon is elismert, a hardver szempontjából közel 10 éve változatlan, szoftveresen viszont talán a legfejlettebbnek nevezhető pult immáron új külsőt, hardvert kapott.
Színpadvilágítás és -technika területen - számomra meglepő módon - nagyon kevesen képviseltették magukat, de azért a legnagyobb tartószerkezet-gyártók, valamint feltörekvő távol-keleti cégek is jelen voltak. Színházasok közül az ETC és a DTS stand volt komolynak mondható (látvá-nyosak, nagyok és központi helyen). Igazi újdonságot természetesen ők sem hoztak, legfeljebb az óriás dia- és filmvetítőket és fejgépeket említeném meg, illetve az ETC az EOS szériás, PC alapú vezérlőpultjaival, azért keményen támadja digitális vetélytársait. Természetesen kint volt a Strand Lighting is - viszont sajnos a róluk készített képeim elvesztek - egy szimpla, de szerintem a profi fénypultok kedvelőinek/használóinak csemegének számító látvánnyal és vezérlőikkel (például Palette VL) és dimmerekkel érkeztek.
 
 
Egy szép sornyi Alpha fényvető - a Clay Paky volt az egyetlen aki ilyen mennyiségben tette közszemlére lámpáit. Már maga az elrendezés sem mindennapos, de a kivitelezés és a látvány magáért beszél Az ETC óriás filmvetítőjét szívesen megnéztük volna működés közben, de a méreteiből ítélve nem volt hozzá elég áram. Viszont elképesztően összetett és profi látványt nyújtott, mind a lámpa, mind a stand!
 
 

Traverzesek közül nekem a Prolyte és a Milos Stand tet-szett a legjobban. Valahogy a gyári standok állandóan látványosak és innovatívak - ez érthető, hiszen mégis ők készítik ezeket és valóban profikat alkalmaznak. Engem mindig is lenyűgözött a tartószerkezetek felépítése és tervezése (csináltam is párszor, sajnos csak párszor.).

Aki épített régebben fedést tudja milyen motor nélkül dolgozni - hát nem egy élmény, de ezért áldhatjuk a motorizált emelőket készítő cégeket, mint például a Cyberhoist - a motoros/riggelősök közül - ismét igencsak kitettek magukért (a képek magukért be-szélnek.).

 
 
Prolyte egyedi tervezésű traverze, közepén egy körrel és tele lámpával - támasztás csak a talpnál volt -
nem véletlenül a leghíresebbek világ-szerte!
A Cyberhoist minden helyszínen, ahol csak megjelenik, elkápráztatja mind a laikus nézőt, mind a szakmát
 
Az LTM cég kiváló minőségű alumíniumairól és motorjairól híres - ezt most sem láthattuk másképp, egyedi kis traverzük folyamatosan odavonzotta a tekinteteket - köztük az enyémet is. Talán a MilTec nevű angol cég az egyetlen aki ilyen mobiláll-ványokkal mutatkozott - praktikus Line Array tartószerkezete lenyűgöző és gyorsan szerelhető
 
A Milos csörlős emelőjének bemutatóját örömmel néztem végig, hiszen manapság már egyre ritkábban alkalmaznak ilyeneket, pedig ez a modell is halk és biztonságos, valamint nem fogyaszt áramot és könnyű is! Hidraulikus traverzállító/fektető a LifterSystems-től - hasznos és megkérdőjelezhető egyszerre - nem könnyű összeszerelni, vi-szont emberi erőt és időt takarít meg
 
Profillámpák és egyéb színpadi reflektorok minden mennyiségben - az ETC volt az egyetlen komoly kiállító ezen a területen A kiállítás teljes tetejét belógatták és erre szerelték fel a cégek a saját tartószerkezeteiket - lehet tanulni kérem. lenyűgöző méretek és adatok az Earl's Court Centerben!
 
 
Itt tenném, hozzá, hogy az EGÉSZ kiállítás "mennyezete" az épület tetejéről volt belógatva (mellékelt képeken jól látszik) - nagyon durva látvány volt!!!
Azért itt is találtam értelmetlennek tűnő eszközöket, gondolok ez alatt egy hidraulikus emelőre, amelynek rendeltetésén sokat elmélkedtem, majd rá kellett jönnöm, hogy manapság nem ritka, amikor függőlegesen is telepakolják lámpákkal és mindenféle egyéb eszközzel az állványok lábait. Ilyenkor bizony jól jön egy ilyen emelő, hogy ne kelljen három-négy-öt embernek megszakadnia (persze kérdéses a gazdaságossága, hiszen nem kicsi a tömege és nem is tűnt olcsónak, valamint szerintem összerakni sem 5 perc). Persze a road-ok egészsége minden pénzt megér!!!
 
 
Az SGM stand a maga minimalisztikus dizájnjával roppant látványos volt, központban az új Giotto Digital 1500- mozgófejes, animáció vetítő lámpa
 
A Martin éllovasa a Mac III is bemutatkozott - profi belső, sok hasznos funkció és jó szerelhetőség jellemzi - erről később még írunk A Griven Kolorglobe. 4 kW-os és színváltós, jól látható, hogy mögötte a 2,5 kW-os testvére eltörpül fénye mellett
 
LED-ek tömkelege a ROBE egyik új fényvetőjében, amelyből szolid 15-20 darabot "futófényzésre" használtak a grandiózus Robe standon (ez volt a legnagyobb méretű fényes stand) Az Osram odacsap. nem tudom, pontosan mihez használják, de a kép csalóka, ugyanis ez az izzó egy HMI24000W/DXS szolid 2 300 000 lumen!!! fényárammal a napot levilágítja
 
A PR Lighting új XL-700 lámpáit koncentráltan,
egy szintén látványos, kellően méretes területen
mutatta be
 
 
Azt kell mondanom, hogy bár a Plasa nem kizárólag fénytechnikai kiállítás, a külső szemlélődő könnyen ezt hihetné. Egyértelmű a világítástechnika dominanciája, és ha ez így megy tovább, még be is következhet, hogy a hangtechnika véglegesen kikopik a repertoárból. Ezt támasztja alá az is, hogy a hangtechnika területén elég sok gyártó távolmaradt a kiállítástól, az ipari, üzleti hangosítás alig-alig képviseltette magát, és a "hangos" standokról úgy az általánosságban is elmondható, hogy szerényebb méretet és formát hoztak, mint a látványtechnikával foglalkozók. Néhány nagy hiányzón kívül (pl. Nexo és az L'Acoustic) azért minden fontos név jelen volt, de az arányokat talán jól példázza, hogy a Harman Pro csoport teljes standja akkora volt kb., mint egy átlagos olasz fénygyártó cégé.. Sajnos kikopott a hangrendszerek kipróbálhatósága, lent a kiállító-térben egyáltalán nem voltak hangszigetelt demo-szobák, és az emeleti konferencia-termekben is csak 1-2 cég tartotta fontosnak, hogy bemutatót rendezzen. Pedig megszólalás nélkül hangról véleményt alkotni igen nehéz, főleg egy olyan látogató számára, aki most ismerkedne a márkákkal.
 
 
Martin Audio Omni Line: apró Line Array rendszer (a képen látható tömb mindössze max. 2 méter magas) megdöbbentő produktummal Az Outline felhúzott egy kis szett Butterfly-t és a másik oldalra egy Mini Compass-t, két oldalt a talajon pedig a többi rendszerek - ezzel szerintem megnyerték a legjobban áttekinthető stand titulusát
 
Function One bemutatóterem egyedi külsejű dobozokkal, és kiváló hangzásával egyedülálló volt a profi hangosok között - és az egyetlen bemutatótermes is. A teljes Outline skála a Kanguro-val az élen, majd utána a DVS-ek
 
Az Anchor Audio mobil megoldásaival és bemutatóival meggyőző volt - ez a cucc kisebb volt, mint a bőröndöm amivel utaztam, és összeállítása mindössze fél percet vett igénybe (kábelezéssel)!
 
Ehhez csak annyit:
"God, save the Queen!"
Ettől kicsit könnybe lábadt a szemem. Digico. és 4 pult egyszerre, csak fent... no comment
 
Powersoft végfoktorony, teljesen környezetbarát gyártási technoló-giákat alkalmazva sokak szimpátiá-ját elnyerték Outline végfokrack - stabilitás és minőség felsőfokon
 
A Klark Teknik "nyálcsorgatója" és egyben sok hangmérnökök álma ez az összeállítás. A The Void mindig megörvendeztet bennünket valami szépséggel, most éppen ezzel a nem újdonság, de mindenképpen tetszetős, akár hajókürtnek is beillő kompozícióval
 
A Harman Pro Group elképesztő standdal érkezett, ennek egy kis szeletét szentelték mindössze a JBL VRX-900-as szériának, amelyet ha meghallgat az ember megérti, hogy miért is híres
ez a rendszer!
 
 

DJ szemszögből az idei Plasa nem hozott sok újdonságot, mivel a frankfurti Musikmesse tavasszal már "learatta a babérokat". Azért találtam pár érdekességet. Kezdjük azzal, ami számomra a legmeglepőbb volt: a Pioneer - aki ugye a legismertebb Pro DJ eszközgyártó a világon - nem rendelkezett saját standdal, és mindössze egy "kis" pultot rakott össze az angol képviselet, amely - már működő, kipróbálható, de nem megérint hető - SVM-1000+MEP-7000 +2 db DVJ-1000 felállásban tündökölt. Mondjuk egy ilyen kombinációt mindenki elnézegetne a kis éjjeli szekrényén. Én azért megbabráltam, és valóban komoly, de amikor a MEP-7000-hez hozzányúltam, az egyik "helyi személy" szinte meg akart lincselni a szemeivel, és csak a Press igazolvány észrevétele után enyhült meg - nem értem miért van szükség ekkora szigorra, ha már kitették a nyilvánosság elé. de mindegy is, mert szép, és hamarosan hozzánk is elér!

A Numark bemutatta NS7 névre keresztelt, komplex pultját. Ez már szintén működött és nagy sikert aratott -olyannyira, hogy alig lehetett hozzáférni, pedig több szettet is kiállítottak. Precíz, pontos, szép, de hogy egybe van építve az egész, szerintem nem túl praktikus. Persze biztos van, aki ezt kedveli. Hozzátenném, hogy a sikeréhez nagyban
hozzájárult a Serato Itch szoftver is.
Ha pedig már Serato akkor mindenképpen meg kell említenem a Rane standot, ahol egy "egyszerű" pulton ugyan, de folyamatosan mixeltek a DJ-k (vagy DVJ-k nem is tudom). Ez ugyanis két Technics lemezjátszó és egy Rane TTM-57SL keverő és az elmaradhatatlan Rane Serato Scratch Live Time Code System (per-sze egy Apple Mac Book Pro-val összekötve).
Sokáig mustráltam, de nem tapasztaltam egyetlen apró akadást, ugrást, hibát sem a hangban, sem a videón, pedig embereink rendesen "megbillegették a barázdáikat" - hozatok is egy ilyen keverőt és kipróbáljuk itthon.

Találkozhattunk még egy apró területtel, amit az M-Audio Torq Xponentnek szenteltek - nem is jellemezném bővebben, csak annyit, hogy pár molinó, egy asztalon egy Xponent laptoppal és a saját monitorhangfalukból két pár (BX-5a +BX-8a). Mondjuk a srácok készségesek voltak, örömmel bemutatták azt a pár eszközt amit fentebb leírtam, de ez talán kevés.
Viszont pár méterrel mellettük végre megtekinthettem a sokat emlegetett kütyüt, az A&H Xone-4D-t. Egy szó jut eszembe: brutális! Oldalakat tudnék írni róla, már csak a funkciók és a szolgáltatások

 
 
Íme, az új csoda: Numark NS-7 - profi nagyon, de még várni kell egy kicsit rá. Ugyan itt már ki lehetett próbálni, de a boltok polcaira csak később kerül.
Rane - a név kötelez - sehol egy hiba, tökéletes profizmus!
 
Ilyen és ehhez hasonló, egyedi mintázatú keverőket mi is készítünk - igény szerint, mindenkinek és nem csak mixereket moddingolunk Ismerős? Aki megmondja, hol látott már hasonlót, kap egy cukorkát...
 
Az A&H Xone 4D maga a csúcs, biztosan fogunk hozni belőle, ha itthon is elérhető lesz.hamarosan...remélem Na, ilyet is régen láttam, de eszembe jutott, hogy mennyi kazettám áll otthon és ezzel "percek alatt" be is tudnám digizni őket, a meghallgatás mellett. Mindezt az ION cégnek köszönhetjük, akik érzésem szerint hamarosan komolyan berobbannak majd a Pro DJ világba
 
A teljes cikk és egyéb érdekességek, látványosságok az újságban!
 
 

Kapcsolódó linkek:

- Diszkrónika+stage magazin 2006/3. szám tartalomjegyzéke
- Diszkrónika+stage magazin 2006/3. szám megrendelése

 
 
Vissza
 
:: Diszkrónika ::