:: Diszkrónika ::
PLASA 2004, London
(A Diszkrónika+stage Magazin 2004/5. szám 6. oldalán megjelent cikk kivonata)
 

Négy napot töltöttem el a Plasa-n, az első két napi tekergés után kezdtem el beszámolómat megírni. A bevezetés ekkor kissé depressziósra sikerült:

Esik az eső. Ez errefelé megszokott, mégsem kellemes. Szerencsére a kiállítás fedett csarnokban van, így nem áznak el a drága berendezések. No meg mi sem. Bár, ha már az elázásnál tartunk, több cég is mesterséges esőt, vizet varázsolt a standjára: egyre többen jönnek rá, hogy a LED-ekkel szerelt lámpákat sokkal könnyebb vízállóvá, szaknyelven "IP-védetté" tenni, mint a hagyományos izzó-sokat. Legalább ennyi újdonság legyen. Bár a Griven vízalatti világítója már tavaly is kint volt. Szóval ez sem új. Mindegy.

Aztán még volt két nap, és mindkettőre jutott egy-egy valódi szenzáció. Az egyikre a Plasa Award nyertesek végiglátogatásával találtunk rá, a másikat pedig több szerencsés véletlen folytán ismertük meg. Így, a 4 napra együtt visszagondolva, valahogy így fest a bevezető:

Színvonalas kiállítást, egy változó világ képét, és néhány igazi szenzációt hozott a 2004-es Plasa. A LED-technológia - legalábbis a világ fejlettebb részein - hozza azt az áttörést, amit már évek óta jósolgatunk, és a többi területen is komoly újdonságokat találtunk: egy forradalmi hangprocesszort, egy fantasztikus láncos-motor vezérlőrendszert, és még további érdekességeket is.

 
 
 
 
Számunkra a legmegdöbbentőbb a "truss-show" volt. Az Inmotion 3D és Cyberhoist együttműködéséből létrejövő látvány is fantasztikus,
lenyűgöző, de igazán akkor révedtünk magunkba, amikor elkezdtünk számolni, hogy mennyi pénz is szaladgál fel-alá a szemünk előtt. Maga az alumínium sokmillió forint, rajta csak a színezők (LED-es csövek, lámpák) szintén inkább 8 számjegyből jönnének ki, mint 7-ből. És ekkor jön a mozgatórendszer. 25 intelligens láncos húzó, vezérléssel. szintén 8 számjegyért (és annak sem a legalja). Ismerve a hazai viszonyokat, elgondolkodtunk, hogy vajon ki fog ebben a nagyságrendben valaha is ilyen rendszert vásárolni. Mert hogy ugye, 1-2 motor esetén nincs értelme az intelligens hoistoknak, meg a 3D-s csodavezérlésnek sem.
 
 
Intelligens húzók, 3D-ben programozott mozgások.
Ez a Cyberhoist és az Inmotion3D
 
 
A Lake Techology egy ausztrál cég, nálunk talán még sokan nem is hallottak róla. Pedig Contour nevű hangprocesszoruk minden eddigi elképzelést felülmúl a hangkontrollálás tekintetében. A 2/6-os felépítésben semmi különlegesség sincs, de az, hogy a limiter, EQ, cross funkciók felett egy komplett mérőműszer is a Contour, méghozzá külső, vezeték nélküli színes, touchscreenes egységgel, tehát a mérést és az állítgatást a terem/hangosítandó terület bármely pontjáról, pl. sétálva is elvégezhetjük. Csak az ínyenceknek: 40 bites lebegőpontos belső számítás, 24 bit/96 kHz-es, galvanikusan elválasztott AD-DA átalakítók, hálózatba köthető processzorok (akár száz darab is), és a végére a csattanó: zéró fázistolással működő, akár 180 dB/oktávos (!!!) szűrők.
Csak a miheztartás végett: Amerikában közel kétezer (!!!) darabot adtak már el belőle - kb. másfélmillió forintos ára ellenére.
 
 
Lake Technology - Contour hangprocesszor,
a legprofibb alkatrészek, hihetetlen tudás
 
 
LED-ből már minden van, láthatóan gombamód szaporodnak a kizárólag erre a technológiára alapuló cégek. Van aki gyárt, aki installál, szoftvert fejleszt, és sok olyan is, aki képes egy jól csengő névvel, némi marketinggel többszörös áron eladni a mások által legyártott jó, de alapvetően olcsó termékeket.
Látványos előrelépés az alkalmazások skálájának szélesedése, a vezérléstechnika fejlődése, a homogenitás növekedése.
Vezérlésben, látványban (és árakban) talán a Color Kinetics vezet. Az egész terem mögött futó LED-függöny mellett a High-End standon is az ő függönyük biztosította a hátteret, hogy a saját standjukon működő LED-es csodákról már ne is beszéljünk.
 
 
Kis ötletes, színváltó látványkák, gyönyörű profi megoldások.
A Colorkinetics mindkettőben otthon van, csak legyen elég mély a bukszánk!
 
 

Az SGM Palco 3-as reflektora az egyik első a piacon, mely 3 Wattos Luxeon LED-eket használ, nem akármilyen végeredménnyel. 15 méterről, erős háttérvilágítás mellett is bármilyen színben vakít. Ugyanez mondható el a James Thomas Engineering reflektorairól is. A Plasa Award-ok ünnepélyes átadásán, a "Central Bar"-ban 575-ös fémhalogén reflektorok társaságában világítottak legalább 10 méter magasságból, és színes fénnyel is láthatóan erősebbek voltak, mint a fehér fémhalogének.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy olyan erőt kezdenek a LED-ek képviselni, hogy most már tényleg csak pénzkérdés, hogy a hagyományos reflektorok mikor fejezik be végképp pályafutásukat.

A Pioneer DVD-je igen látványos, komoly videotechnikával és jól előkészített műsorral könnyen el lehet kápráztatni vele a közönséget. A videótechnikában eddig elképzelhetetlen volt a real-time scratch, azaz, hogy valós időben a hang mellett a kép is a DJ kezét követve mozogjon előre-hátra. A készülék nevét a "Disc Jockey" (DJ) és a "Videó Jockey" (VJ) összetételéből kapta (DVJ-X1), más kérdés, hogy maga a Pioneer sem gondolja komolyan, hogy tényleg két ember együttes munkájából fog a videó-látvány és a hanghatás együttese megszületni, hiszen a bemutatókon is csak egy DJ dolgozott egyszerre. Teszem hozzá, az egyébként neves DJ-k (újdonsült DVJ-k) keményen megküzdöttek a technikával, mert nagyon hiányzott a pultról egy hang- és videókeverő "kombó", mely megkönnyítette volna a keverést. Így a videó-váltások inkább csak követték a hangot, és nem szinkronban voltak vele.

 
 
SGM - Palco 3:
3 Wattos Luxeon LED-ek,
elképesztő fényerő
Új fejezetet nyithat a szórakozóhelyek történetében, ha bejön a Pioneer számítása: ez a DJV-X1
 
 

High-End DL-1 - Végre sikerült egy olyan bemutatót készíteni, amelytől tényleg mindenkinek feláll a hátán a szőr, más kérdés, hogy csak nagyon ritkán volt látható. Az egyébként viszonylag hagyományosnak nevezhető gobó közepén látható szem egy ideig mereven "bámul" maga elé, majd egyszer csak kacsint, nézelődni kezd, frászt hozva mindazokra, akiknek meggyőződése volt, hogy a kép egy robotlámpa és egy színes gobó találkozásának az eredménye. A beépített nagy fényerejű videóvetítő tényleg csodákra képes, de az a furcsa helyzet, hogy a magas ár mellett talán a követők hiánya is rontja az esélyét egy komolyabb igény kialakulásának. A Catalyst-ról már kiderült, hogy az eladási adatok messze nem érték el a várakozásokat, és a DL-1 is úgy tűnik, hogy minden érdeme ellenére sem éri el a várva várt átütő sikert. Egyszerűen nem hiszi el a piac, hogy létezik a technológia, nincs elég olyan látványtervező, aki munkájában élne a robotvetítő által kínált lehetőségekkel. De talán a jövő áttörést hoz ezen a területen is.

A Martin MSD 3D Visualizer Gold szoftvere megdöbbentő élethűséggel adja vissza egy színpad képét - még a tervezés fázisában. A már megszokott lámpamozgatások, csóvakirajzolások, tárgyak, textúrák, színek mellett a nagy újdonság az, hogy már a videórendszerek képe is látható a szimulációban, így még teljesebbé válhat az összes képi elem közötti szinkronizáció.

 
 
High-End DL-1:
hátborzongató bemutató
Martin MSD 3D
Virtualizer Gold
 
 
A Clay Paky kiállította új termékeit, az 575-ös szériát: Alpha Spot, Alpha
Spot HPE és Alpha Wash. A Clay Paky áttörő újdonságát, az Alfa szériát már márciusban megismerhette a közönség, azóta újságunk is részletesen foglalkozott a lámpával.
Ezenkívül láthattuk az eddig ismert termékeket a Golden Spot és Color
1200-at. A Stage Zoom-ot a Stage Light és Color 300-ast.
A Pulsarnál viszont már minden a LED-ekről szól: nem volt a standnak olyan szeglete, ahol ne a dinamikusan változó színorgia dominált volna.
 
 
A Pulsar stand dinamikát, mellette a Clay Paky pedig a magabiztos eleganciát sugározta magából.
 
 
A Meyer Sound a Plasa show-n mutatta be Európában a MILO120 elnevezésű hangsugárzót, mely a MILO line array rendszer szélesebb karakterisztikájú (H:120°x V:20°) alkotóeleme. Alkalmazható közeltéri sugárzóként MILO Array-ben és önálló rendszerként is. A bemutatott termékek közt volt a 700HP szubsugárzó, mely szintén új fejlesztés, és idén nyáron a nagyobb fesztiválokon (Isle of Wight - UK, Sziget - HU, stb.) szerzett igen nagy elismerést.
A SIM3 (Source Independent Measurement) a Meyer Sound átviteli függvény analizátorának a harmadik generációs tagja, mely a standon külön helyett kapott a MAPP Online (Multipurpose Acoustical Prediction Program) predikciós programmal.
 
 
A különlegességek kedvelőinek egy hidraulikus szerkezet, mellyel egy komplett truss mozgatható 3 dimenzióban, 400 kg terhebírással, 5 millió forintért. Megrendelésre egyedi tervezésű mozgató, pörgető-forgató rendszereket is készít a cég
 
Allen&Heath Xone V6 - egy vagyon. Ez talán most a csúcs. Árban bizonyosan. A rackben látható 4 készülék együttesen több mint kétmillió forint. Lehet spórolni rá!
 
Már írtunk róla, de nem tudunk betelni a látvánnyal. A Stage Technologies vonatsín-jellegű lámpamozgatása igazán egyedi, és jól használható lehet színházakban, stúdiókban. Több lámpa is mozoghat a síneken, egész hosszú pályák is megépíthetők. Érdeklődésünkre azt a választ kaptuk, hogy az árak kialakítás alatt vannak, mivel eddig csak egyedi gyártás volt, és a nagyobb sorozatokra most térnek át.
 
Hordozható minifüstgépet mutatott be (többek között) az Antari. Láthatóan a füstgép-gyártás is egyre inkább az otthoni, házibuli igényeket igyekszik kiszolgálni, ennek megfelelően egyre inkább a színek és formák dominálnak a tudással szemben (természetesen nem a füst színéről, formájáról, hanem magáról a gépről beszélünk.)
 
Fazekas Tamás
 
 

Kapcsolódó linkek:

- Diszkrónika+stage magazin 2004/5. szám tartalomjegyzéke
- Diszkrónika+stage magazin 2004/5. szám megrendelése

 
 
Vissza
 
:: Diszkrónika ::