| Igen! Ha nyithatom ilyen banálisan ezt a komoly cikket. Úgy tűnik mindenki erre várt, mindenki ezt akarja jelenleg is, megy a hype rendesen. Érkezett is pár darab Magyarországra, meg is kaptam egyiket tesztre. Sajnos közben, talán pont a várakozás okán rá kellett jönnöm, hogy én sem leszek már fiatalabb, már nem hozott annyira lázba, hogy egy premier cuccal sétálok haza a Rákóczi úton. Mindenesetre azért én is vártam, mert az újdonságokért még mindig élek-halok. |
 |
|
| |
Mi tudtuk: érkezik majd egy lejátszó a DJM-400 mellé, ami valahol a CDJ-200 és a CDJ-800 között van, fel van készítve ez új generációs DJ-k igényeire, újdonságokkal és főleg újfajta megoldásokkal lesz tele.ja, és Pioneer lesz. Kell ennél több, hogy egy magára is valamit adó DJ, a szaksajtó búvára legyen hosszú ideig? Le merem fogadni, minden DJ portálon, fórumon, a látogatottság a kétszeresére ugrott, miután az első hírek felreppentek a lejátszóról.
Kicsit bajban is vagyok, mert úgy gondolom, elég nagy az elvárás, már ha csak a várakozást vesszük figyelembe. Egy olyan termékről írni, ami éppen reflektorfényben van, nagy felelősség és kétoldalú dolog. A rajongók ugyanis nagyon tudják védeni az általuk felettébb tisztelt gyártó termékét, viszont az ellentábor sárba tiprás jellegű megnyilvánulásai sem túl kellemesek. Még kiélezettebb harcok kezdődnek a gyártók között, mint valaha, a 2008-as év elején ez már nagyon szépen körvonalazódik.
A piacelemzés helyett inkább rátérek a lejátszóra, remélem elég részletesen tudom minden apró kis tulajdonságát górcső alá venni.
Mindenekelőtt fel kell hívnom a kedves Olvasók figyelmét, hogy amit tesztre kaptam, az még a legelső szériából való lejátszók egyike volt. Tudvalevő, hogy az első verziók mindig hemzsegnek a bugoktól, bármiről legyen is szó. Sok múlik majd az első szoftveres javításon, az említett hibák nagy részét kijavítják a fejlesztők pár hónapon belül, érdemes figyelni, mikor jön az update!
Külsőségek
Mérete nem sokkal nagyobb, mint egy CDJ-200, kialakítása is hasonlatos, az első na-gyobb eltérés a JOG tárcsán van, sokkal magasabb, mint az előbb említett lejátszónak, az átmérője viszont hasonló. Itt az első újdonság: LED-es világító kör a JOG külső peremén. Ez nemcsak látványos, de hasznos újítás is, mert úgy is beállíthatjuk, hogy a LED a zene sebességével egyezően körbefusson a JOG szélén, ezzel a zene aktuális pozícióját is kijelezve. Összesen hatféle képen foroghat, villoghat digitális glóriánk, de nem lehet nagy átmeneteket felfedezni közöttük. A JOG érzékenysége nem állítható, a gyári érték eléggé kihegyezett, gyorsan reagál kisebb mozdulatokra is, nekem pont jó volt ez a paramétere. A scratchnél is elég érzékeny, vinyl módban a teteje érintésérzékeny lesz, a széle pedig a sebességet állítja.
A kialakításon nem változtattak szerencsére, nincs is rá szükség, tökéletesen kézre esik minden, egyedül a Cue gomb és a JOG közelségével nem voltam megelégedve: ha akartam a sebességet korrigálni, néha óhatatlanul megnyomtam a Cue-t is. A Play-Pause gomb is a helyén van, viszont alatta nincs elég hely, a kéz pihentetésére, gondolom, nem csak én vagyok úgy, hogy néha akaratlanul is rátámaszkodom kicsit a CD játszóra. Na, erre biztosan nem fogok, mert csúnya baki lehet a vége, ha a Pause-ra támaszkodnék. Egyszerűen túl szűkös a hely, az alsó részen, tehát meg kell szüntetni a kényelmi opciót
Két nem megszokott, szembeötlő furcsasággal találkozhatunk. Az egyik a forgó-nyomó poti a jobb felső sarokban, ezekkel paramétereket állíthatunk, de számot is válthatunk akár. A másik a bal felső sarok, és az USB csatlakozó. Igaz hogy a lejátszó kezeléséhez nem fogunk pont azon a részen nyúlkálni, de mi van, ha valaki egy óvatlan pillanatban, véletlenül kitöri a pendrive-ot a csatlakozóból. Én erre javaslok egy USB hosszabbító kábelt, így sokkal biztonságosabb a használat.
A kijelző is új, kicsivel nagyobb felbontást kapott, de ez csak az effekt kijelzésnél látható igazán. A többi gomb a helyén van, sok változás nincs, kicsit tömörebb az elrendezés az eddigi lejátszókhoz képest. |
| |
| |
|
| |
| |
Használat, új funkciók
Az alapokról még szó sem esett, egyszóval média lejátszó, hivatalosan multi player-nek definiálja a gyártó. Lejátszik audió CD, CD TEXT, CD-R és CD-RW-t, MP3 fájlokat pendrive-ról vagy bármilyen USB-s adattárolóról. Végre támogatja a VBR-es tömörítést, így még minőségi csorbát sem kell szenvedni zenéinknek, sőt, a rosszabb minőségű tömörítéssel lehetnek gondok lejátszáskor. Az olvasó részre sem lehet panasz, cirka 3 másodperc alatt olvassa be a lemezeket, behelyezéstől pedig kb. 6 másodperc telik el az üzemkész állapotig.
Felhasználási körnek az otthoni, illetve félprofi kategóriát célozták meg, amivel személy szerint vitatkoznék kicsit. Szerintem tulajdonságai miatt akár a pro kategóriába is tartozhatna. Nem kell semmilyen kompromisszumot kötnünk, ha mondjuk eddig a pro kategóriás Pioneer lejátszókat használtuk, sőt még plusz effekteket, funkciókat is kapunk.
Extrái miatt mondhatjuk, hogy a CDJ-1000-nél is többet tud, viszont a kisebb méretű JOG miatt egy klubban nem biztos, hogy kényelmes a használata. A 100 mm-es sebességpotméter négy állás között mozoghat, mégpedig: ±6%/0,02% felbontás, ±10%/0,05% felbontás, ±16%/ 0,05% felbontás, WIDE ±100%/0.5% felbontás.
Master tempo-nál is nagyon finoman viselkedik, még Wide állásban is tudja -20%-ig tartani a hangnemet, a hang megnyújtásával.
Effektek
A Scratch eddig is jelen volt a drágább lejátszókban, ebben a kategóriában viszont még nem találkozhattunk vele profin megvalósítva, nem is kell mondanom, hogy hozza az elvárásoknak megfelelő minőséget. Ehhez kapcsolódnak az új scratch JOG effektek is, a Bubble, Trans és Wah. Ennek kihasználásához próbálgatásra van szükség, mert elsőre, max. a Trans lesz egyértelműen használható effekt, a többi inkább csak érdekes hangzást ad a scratch-nek. A Trans tulajdonképpen a klasszikus szaggatást takarja, amikor a crossfaderrel a hangot ketté, vagy több darabra vágjuk (1click flare/2click flare, illetve transform). Sajnos a vágási sebesség nem állítható, amit na-gyon hiányolok. Csak gyors vágásokkal tarkíthatjuk a zenét, de így is piszok jól használható funkciónak tartom. A Bubble nevéből adódóan buborékos a Wah pedig a hangszínekkel játszik, ezek, mint mondtam, inkább csak érdekesség számba mennek, de ha megtaláljuk a zenében a megfelelő részt, ahol használni lehet ezeket, akkor alkalmazhatóak. Persze nem szabad túlzásba esni, mint ahogy a következő három effekt esetében sem. A kevesebb többmint tudjuk.
Jet, Roll és még egy Wah effekt az alsó sorban is, ezeket viszont csak akkor használhatjuk, ha a vinyl kapcsoló nem aktív, mivel az effektek paramétereit a JOG-gal változtathatjuk, és egyszerre mindkét mód nem működhet.
Ha átváltottuk CDJ módba, akkor a Digital JOG break effekteket kezelhetjük. A Jet-et már ismerjük régóta, hasonló a Flanger-hez, régen egy-egy estés szett felét is kitette ez a hanghatás, mindenki ezt használta, ha kellett, ha nem. Itt a változás egy negatívumot is hozott, a Wah effekt nem lesz folyamatos, ha tekerjük a JOG-ot, hanem csak két végérték között tudunk mozogni, de remélem, hogy ez csak firmware frissítés miatt van így.
A következő a roll, ami már más tészta, egy hang megtartását és le- vagy felpörgetését jelenti, attól függően, éppen merre tekerjük a JOG-ot. Ezt ítéltem a második leghasználhatóbbnak.
A Wah is egy hagyományosnak mondható hatás, viszont sokkal jobban működik, mint eddig. Kicsit átprogramozták az érzékenységet, és sokkal dinamikusabban használható az összes effekt, nem kell annyit várni, hogy nullás pozícióba visszaálljon: ha eltekerjük a JOG-ot és utána nem nyúlunk hozzá, akkor alig egy másodperc alatt visszaáll.
Loop Divide/Beat Loop
Ami még változott, az a loopolási lehetőségek.
Kibővültek, kicsit átalakultak, ismét egy remek innovációs megoldást kapunk a Loop Divide révén. A loopokat kétféle módon foghatjuk meg, az egyik a manuális, ami esetenként pontatlan tud lenni, ha nem figyelünk eléggé az ütemekre, vagy van az automata (beat loop), ahol kevesebb a hibalehetőség. Szerintem az utóbbit érdemes használni, gyorsabban lehet vele dolgozni. Ha megvan a Loop, akkor jön képbe a Loop Divide, ami egy és egy + gombból áll és felezi, illetve duplázza az ütemeket. Na, ez tényleg nagyot üt, kicsit olyan hatást ad, mintha élőben remixelnénk egy zenét. Az Olive - Youre Not Alone című klasszikust, majdnem breakbeat közeli állapotba sikerült varázsolni, a divide szekció nyomogatásával. Nem semmi! Engem ezzel a lehetőséggel fogott meg leginkább a lejátszó.
CUE
Szinte már természetes az Auto CUE, ami a trackek elejére pozicionál, ahol az első hangosabb hang megszólal (utility módban állítható az érték, 8 lépésben 36 dB-től 78 dB-ig). A pontok elmenthetőek (egy zenén belül egy CUE pont menthető) és visszahívhatóak a Call gombbal. Nem csak a belső memóriára, hanem akár a pendrive-ra is menthetjük az állásokat, és így átvihetjük ezeket egy másik lejátszóra. |
| |
| |
|
| |
| |
USB (memory/pc)
A fő funkció, ami mostanság alapkövetelménnyé kezd válni, mégis az USB támogatás. Két csatlakozó van a készülék bal felső sarkában, és a hátoldalán. Előbbi a médiatáraknak van fenntartva, utóbbi a PC kapcsolatot hivatott szolgálni, és egyszerre csak az egyik használható.
Mindkét port USB 1.1-es, de ennek sebessége elegendő lesz erre a felhasználásra. A forrást, hogy honnan játssza a zenéket, az előlapon található USB alatti gombokkal választjuk ki, USB (memory/pc) és CD. A pendrive behelyezése után pár perc alatt frissül a lejátszó lista (2 GB-os pendrive esetében, ami tömve volt zenével), az USB médiák kezelése szinte teljesen megegyezik a hagyományos módozattal. Minden funkció működik rendesen, sebesség-szabályzás, loop, pitch shiftstb. Ha nagyobb merevlemezt csatlakoztatunk rá, azzal is el lesz egy darabig, hozzávetőlegesen 20-25 percet vett igénybe egy 120 GB-os winchester tartalmának beszkennelése.
Ez még kivárható is lenne, de mivel a készülék nem tárolja a beolvasott adatokat egy belső memórián, ezért minden esetben ezt végig kell játszani. Buli előtt izgalmas lesz Itt jön a kis tekerőgomb első, legfontosabb funkciója: lejátszás közben tudunk navigálni a médián lévő zenék/könyvtárak között, hasznos funkció, csak ne nyomjuk meg véletlenül a tekerőpotit, mert rögtön átugrik az éppen kikeresett trackre. Találkoztam még egy hibával, ami 90%, hogy a gyerekcipőben járó firmware-nek köszönhető és orvoslás gyanánt hamarosan napvilágot lát az első izmosabb frissítés. Ha keresünk egy zenén belül, és egy percet áttekerünk, akkor egyszerűen elkezd ugrálni az MP3 és megugrik 5 másodpercenként, mindaddig, ameddig számot nem váltunk.
MIDI
A PC vezérlés MIDI-n keresztül történik, az összes DJ szoftver kezelésére megtaníthatjuk, sajnos egyelőre csak saját kezűleg, mert megfelelő MIDI presetek nem készültek hozzá. A Pioneer saját DJ szoftvere, a DJS is megtalálható a csomagban (még ez sem ismerte fel rögtön a gépet), ez szintén jól használható, sok effekt egy az egyben a DJM keverőkről került bele (Delay, Echo, Auto Pan, Trans, Filter, Flanger, Reverb and Pitch Shifter), ezen kívül BPM szinkronizációt, hullámforma kijelzést és még sok finomságot tud. Szinte mindegyik potméter küld MIDI jeleket, kihasználhatjuk, hogy kicsit zsúfolt az összkép, legalább lesz mit kiosztani a sok gombra és használhatjuk külső vezérlőként a CD lejátszót.
A Utility módról még nem írtam, itt egy-két hsznos beállítást eszközölhetünk a CD lejátszón, mint a MIDI csatornák kiválasztása (1-16) és a JOG világítás patterneit is itt módosíthatjuk.
Utórezgések
Jól fogunk szórakozni, ha a CDJ-400-at választjuk, izgalmas élményekkel fogunk gazdagodni az új effekteknek, funkcióknak köszönhetően. Aztán mikor kiélveztük a sok újítást, elégedetten nyugtázzuk majd, hogy egy professzionális gép pihen nálunk, amit otthon is használhatunk, de ha éppen elromlana rezidenciánkon a CD játszónk, simán kicserélhetjük erre.
Az árszabás meglepő, teljesen reális a besorolás minden szempontból, személy szerint többre saccoltam volna, de a 156 000 Ft-os ár messzemenőkig kielégítő, a pénzünkért maximálisan megkapjuk, ami jár.
Ettől függetlenül érdemes ezekre a mindent lejátszó eszközökre figyelni, nagy lesz a verseny, egyre jobb, többet tudó és kedvezőbb árú eszközök jönnek majd, de a CDJ-400 még sokáig a must have kategória lesz.
Miért nem vagyok ezen meglepődve? |
| |
| |
| +/- |
Pozitív
- Sok új, jól használható funkció
- Scratch és digital JOG break effektek
- USB és PC kapcsolat, MIDI vezérlés
- Loop Divide, megújult loop funkciók
- Kézre álló kezelhetőség
- Eltalált JOG érzékenység
- Scratch emuláció
- Gyors olvasási idő CD-ről
Negatív
- Viszonylag lassú szkennelés USB médiáról
- Gyári MIDI presetek hiánya |
|
|