Valahogy így kezdődött
1964-ben, 17 évesen a rock&roll volt a mindenem. Kutattam a Czeglédi hanglemez kereskedésben az ismerős nótákat, ez volt az egyetlen maszek bolt a városban, a Rákóczi út 80. alatt. Ott voltak zenék, amiket a nyugati adók játszottak: a Rádió Luxemburg meg Cseke László a Szabad Európában. Hordtam ki a lemezeket a Czegléditől, volt szalagos magnóm (Terta 811-es, később 922-es), vettem fel a zenéket, nálam lett a központ, ahol minden szám megvolt. Üvöltött az ablakból a valódi rock&roll, mi meg lent lábtengóztunk a haverokkal az utcán. Szent István park, Újlipótváros, Csanádi-Fürst sarok.amolyan sport- és kultúrközpont alakult itt ki.csapágyas roller, bicikli, dongómotor, zene, meccsek. Mindez Fenyő Mikivel, Barta Tamással, az LGT mára már legendás gitárosával. Hauer Rudi a híres cukrászdinasztia akkori legifjabb sarja, emblematikus figurája volt a társaságnak, róla írta Fenyő a Multimilliomos jazzdobos-t. Az első próbálkozás a Syconor zenekar volt. (Ha jól emlékszem, valójában SynCom-nak hívták azt a műholdat, amit akkoriban bocsátottak fel, arról akartuk az együttest elnevezni, de nem tudtuk pontosan a nevét.) Fenyő, Neményi Tibi, Hauer Rudi, Deutsch Öcsi és később a Barta Tamás voltak a tagok. Ez a Beatles korszakra esett, '64-66-ot írtunk, de a zenekar a keményebb vonalat nyomta, Stones, Them, Yardbirds, stb. A Barta szenzációsan gitározott, a Fenyő ragyogóan énekelte ezt a stílust is, tulajdonképpen mindent jól énekelt. Fanatikus rajongótáborunk volt a Bosch-ban, sokszor olyan volt a hangulat, mint ma egy Újpest-Fradi meccs előtt-után; pl. egyáltalán nem volt ritka a verekedés.

Én voltam a környéken az egyetlen, aki hozzá mert nyúlni elektromos berendezésekhez, megtanultam forrasztani, úgy gondoltam akkor, hogy "mindent" meg tudok csinálni. Persze semmink sem volt, itthon egyáltalán semmit sem lehetett kapni. Kultúrotthonokból, művelődési házakból elkönyörögtük a lerobbant BEAG csöves erősítőket, amennyire lehetett rendberaktuk, örültünk, ha valamelyest működött. Átalakítottuk a Pacsirta Rádiót, hogy a gitárt bele lehessen dugni. Meg persze ott volt a nagy feladat: gyűjteni, rögzíteni a nótákat, hisz a Fenyőék ezek alapján tanulták meg és játszották el a számokat. Elvárás volt egy zenekartól, hogy "egy az egyben" koppintsák le az aktuális nagy nótákat.

A - ma úgy mondanánk - műszaki hátteret egyáltalán nem volt könnyű "biztosítani" akkoriban. Nem volt hazai gyártás, nyugatról meg szinte semmi sem jöhetett be. Ami mégis volt, megfizethetetlennek számított. Gitárhoz egy jack dugó a Hetesi nevű maszeknél, a Thököly úton 100-120 forintba került akkor. Csak az összehasonlítás kedvéért: egy munkás kevesebb, mint 1000 forintot, egy értelmiségi 1500-2000 forintot keresett havonta. 20 forintból másodmagával jól megebédelhetett az ember étteremben. Tehát egy jack dugó vagyonnak számított akkor. Egyébként ő maga esztergáltatta rézből, de megbízhatatlan volt, kicsúszott a kábel. Inkább Tuchel csatlakozót használtunk, azt állami üzletben lehetett kapni 10 forintért.
Néha felbukkantak nyugati holmik bizományikban, olyanok hozták be, akik valahogy kijutottak nyugatra, szerették ezeket a cuccokat, vagy szükségük volt rá, aztán eladták őket. Pl. az Atlantisz egyszer szerzett valami kinti erősítőt, csodájára járt a környék. Annyira nem volt akkor még semmi hangosításra használható, hogy tönkrement tölcséres hangszórókat szereztünk a futballpályáról, abból próbáltunk hangfalat építeni. Sok marhaságot is csináltunk, így tanultuk meg a saját hibáinkból, hogy merre nem vezet az út.

Folytatás az újságban!