:: Diszkrónika ::
Flash Electronic Light System - 15 éve a magyar piacon
(A Diszkrónika+stage Magazin 2008/3-4. szám 34. oldalán megjelent cikk kivonata)
 
Nézegetem a fényképeket, és jókat mosolygok. Ez is Ő lenne? Először fel sem ismerem, pedig 14 éve folyamatos a munkakapcsolatunk, az utóbbi 6 évben szinte naponta beszélünk. És a termékek képei. És azok, amelyek a kiállításokról készültek. Az első "katalógus". 4 oldalas, színes, mind a 16 termék megtalálható. Ezt a mai tizenévesek nem értik, hogy ez akkor tíz éve Magyarországon ebben az iparágban milyen nagy szám volt. Még nem használtunk internetet, nem e-maileztünk. Örültünk, ha a rendeléseket faxon leadták. Boldog kilencvenes évek. Vagy csak én is öregszem és merengek a múlton?
 

A Flash termékek gyártójával, Szabó Tivadarral beszélgettünk arról, hogy is kezdődött.

Szabó Tivadar: A 80-as években csöppentem bele a diszkózás világába. 1989-ben Győrben a műszaki főiskolára kerültem, ahol autógépész üzemmérnökként végeztem. Ebből látható, hogy a műszaki jellegű dolgok nem álltak messze tőlem, hogy meg is tudjam valósítani az elképzeléseimet, mivel akkor pénzben elérhetetlenek voltak számomra a külföldi termékek. Hazai gyártó kevés volt, az elején voltunk az egésznek.
Mivel a szakmában a fémipari munkálatok is benne vannak, és az ismeretségi körben voltak, akik otthonosan mozogtak az elektronikában, ezért először magunknak készítettünk fénytechnikai berendezéseket, melyekkel megtöltöttem a plafont.
Akkoriban ismertek voltak a Nagy Laci és Bokor Karcsi
készítette lámpák Nyíregyházán. Pesten a Kolozs Béla, Show 99 és Pálfi Attila, Pákó Disco Center nevével fémjelzett diszkólámpák, a székesfehérvári Astro, és úgy gondoltam, én is meg tudom csinálni ezeket a termékeket. Ne hagyjuk ki Engert Ernőt sem a komoly gyártók sorából a Saturn Light System termékeivel, akkoriban ők határozták meg a piacot.
Rögtön az elejétől léptetőmotorokkal készítettük lámpákat, melyek Füleki Gyuri segítségével érkeztek, az elektronikákat Molnár Gabi (ma Partner Elektronic), illetve Praszna Dody (Dodytronic) gyártotta. A Videotonnak maradt régi készlete léptetőmotorokból, amit nyomtatókba használtak, valamint egyéb alkatrészek nagyobb mennyiségben, amit akkor még fel lehetett vásárolni.

A 90-es évek közepe felé kezdődött az intelligenslámpák térhódítása, ezért elkezdődött a Scan Pro 2000 fejlesztése. Eleinte önmagunknak állítottuk elő a készülékeket, de mindig jelentkezett valaki, hogy meg akarja venni. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy érdemes lenne ezzel komolyabban is foglalkozni. Jellemző erre az időszakra, hogy én még a nászutamon is lámpát terveztem 94-ben.

Diszkrónika: Mindenkinek van valami perverzitása.

Sz.T.: És akkor elkezdtük felszerszámozni a műhelyünket. A lámpák először popszegecselve, majd ponthegesztéssel készültek, az első szériák dobozait még alumíniumból gyártottuk le. A későbbiekben a lézervágott dobozok, illetve gépi hajlítással készült termékek készítésével előtérbe került a minőség. A 90-es évek végére a nyíregyházi vonal leállt, viszont az Astro erősen teljesített. 1998-ra a piac egyik meghatározó szereplői lettünk.
A nagykereskedelmi forgalmazás először Mistral DJ Shopban Erdélyi Józsinál, és Debrecenben Zsöminél (Nagy Zsoltinál) kezdődött. Ezzel egyidőben Budapesten a Páko, és az LSL kezdte forgalmazni a termékeinket. A Garry-nél 1992 óta meg volt a kapcsolat, majd 1998-ban legutoljára jött a Zaj Stúdió. Az Almássy téri első kiállítás után Fazekas Tamással beszélgettünk, aki úgy döntött, hogy hozzunk be néhány terméket, és meglátjuk, mennyire lesznek eladhatóak a készülékek.

D: Hányféle terméket gyártottatok?

Sz.T.: Összesen 16-féle készüléket. Hagyományos effekteket, scannereket, kapcsolótáblákat.
A csúcsidőszakunk 2001-2002, évi 1000-1200 terméket adtunk el összesen.

 
 
1998; Almássy téri kiállítás 2000; Lurdy ház. Flash Scan analóg nyitott változat
 
1994; az első üzlet szerelése Az első katalógus
 
 

D: 16 termékből az nem kevés.

Sz.T.: A scannerekből 50-es gyártási szériában gyártottunk kétszer, háromszor, a Swingből 300 db-ot évente.
Akkor még rajtam kívül 5 alkalmazottnak adott munkát a vállalkozás, és meg is tudtam őket fizetni olyan szinten, hogy versenyképes fizetésük volt a pestiekkel. Sajnos ez 2002-től csökkent, ahogy az egész világon, így itthon is a előretörtek a kínai termékek.
Ekkor döntöttem úgy, hogy ahhoz, hogy túléljük ezt a helyzetet, csökkentenünk kell a gyártási kapacitásunkat. Kiválasztottunk néhány terméket, melyekről úgy gondoltuk, érdemes velük a piacon maradni. Ami még fontos volt, hogy hűek maradjunk a 1994-től felépített image-ünkhöz, mert a vásárló, aki megvette a Flash márkanévvel ellátott terméket, az tudta, hogy a pénzéért egy minőségi terméket vásárol. A kereskedelem ugye arról szól, hogy amire kereslet van, azt el kell adni. Létezik az olcsóbb nagy szériában gyártott távol-keleti, és létezik egy kis darabszámban, de kitűnő minőségben előállított magyar termék. Közben a magyar gyártók vagy lehúzták teljesen a redőnyt, vagy jelentősen csökkentették a kapacitásukat, illetve csak megrendelésre gyártanak, de raktárkészletet nem halmoznak fel.
A jelenlegi, 2008-as év.azt meg inkább hagyjuk., ha csak ebből kellene megélnünk, éhen halnánk.

D: Térjünk vissza 2004-hez!

Sz.T.: Kiválasztottunk 3 terméket: Swing Extreme, Hexa, Dancers és ezeket gyártottuk tovább, a többi gyártását megszüntettük. Ebben az időben a Flash Scan 2 a maga tudásával és árával már nem volt eladható a piacon, egyrészt, mert 150-es fém halogénizzóval van szerelve, ezt tovább fejleszteni gyártani nem volt szabad. A kiválasztott 3 lámpa az elmúlt 3 évben háromszor lett átdolgozva, azért hogy gazdaságosabb legyen az előállítás, az alapanyag felhasználás, de mellette a minőséget is megtartsuk.

D: Mindeközben az árakon nem változtattál.

Sz.T.: 2004-től árváltozás nem volt, mert nem tudtunk mozdulni. A kereskedelmi hálózatot nem akartam tönkretenni azzal, hogy saját magam próbáltam volna mindent kiskereskedelmi vonalon értékesíteni. Erre volt néhány cég, aki kísérletet tett, és azokat a kedvezményeket, melyek a kereskedőknek jártak volna (reklám, raktárkészlet, azért mert egyáltalán foglalkozik vele stb.), azt adták oda a végfelhasználónak. (Nem is arattak osztatlan sikert a többi kereskedő körében - V.A.), de talán ennek is köszönhető, hogy még a mai napig találunk olyan üzletet, ahol mindig tartanak raktáron a mi lámpáinkból. Ha ezt mi így csináljuk, akkor eltöröltük volna magunkat, ahogy több cég is beleesett ebbe a helyzetbe.

D: Gondoltál arra, hogy mi lesz ez után?

Sz.T.: Az látszott, hogy a gyártás nem fog sokáig menni, de azt senki nem tudta megmondani, hogy meddig. Ebből a három termékből mind a mai napig gyártunk, vannak készletek, alapanyag, de lényegesen kisebb mennyiségben állítjuk elő őket! Ha nem javul a piac, én ebben további üzletet már nem látok. Anyagilag jelenleg nem éri meg befektetni, érdemesebb nekünk is kereskedni, de ez már 2004-re kiderült. Akkor a tiszafüredi üzlet önmagában már kevés volt, a gyártásból az alkalmazotti létszámot nem lehetett fenntartani. Sajnos mára eljutottam oda, hogy Tiszafüreden egy alkalmazottam van, Egerben, ahol 2004-ben nyitottunk egy üzletet, szintén egy állandó alkalmazott és egy beugró kolléga dolgozik. Így azáltal, hogy van két üzletünk, melyek egymástól 50 km távolságra vannak, fenn tudunk maradni, és még arra is volt lehetőségünk, hogy 2006-ban az egri üzlet ugyanazon az épületen belül, de egy nagyobb helyiségbe költözzön, és így még színvonalasabb kiszolgálásban részesíthessük vásárlóinkat.

D: Mikor nyílt a tiszafüredi bolt?

Sz.T.: 1994-ben, egy magánház garázsában nyílt az első bolt, majd 1996-ban költöztünk egy nagyobb összeszerelő műhelybe, és 1999 novemberében megnyitottuk az Örvényi úti üzletet. Ez akkori viszonylatban egy nívós, színvonalas kis bolt volt. Az elmúlt évek alatt nem fejlesztettük, viszont aki egyszer vásárolt nálam, az visszatérő vevő lett még az ország másik végéből is. Amíg az egri boltot nem nyitottam meg, addig Eger, Mezőkövesd vonzáskörzetéből nagyon sok vásárló jött ide. Értelemszerűen ezek az emberek már nem járnak le Tiszafüredre, mert itt vagyunk a megyeszékhelyen is.

 
 
2004; Eger - az első üzlet Eger, átköltözés utáni külső
 
Flash Scan Eger, üzletünk napjainkban
 
Eger, üzletünk napjainkban Munka közben anno - Flash Scan2
 
 

D: Te is "több lábra" állítottad a vállalkozást?

Sz.T.: Muszáj volt. Itt van a rendezvénytechnikai szolgáltatás, mely szintén két központi helyszínre épül: Eger és Tiszafüred. 2008-ban ennek a fejlesztése van folyamatban, mint látod próbálunk, ahogy Te fogalmaztad több lábon állni, ahhoz, hogy életképesek maradjunk. Jelenleg csak a gyártásból vagy csak az üzletből nem lehet megélni.

D: Az azért érdekes, hogy Te, aki nem az elsők között kezdtek a gyártást, még a mai napig is készítesz termékeket, míg a többiek szinte kivétel nélkül leálltak.

Sz.T.: Igen, a kisebbek mind bezártak: Pásztón, Kecskeméten, Várpalotán, Esztergomban. Még azok a gyártók is, akik például tükörgömböt is gyártottak, ami szinte mindennapos terméknek mondható, amikor megjelentek a kínai tükörgömbök azonnal bezártak és azt mondták, ők ezzel nem versenyeznek. Nagyképűség vagy álszerénység nélkül mondhatom, hogy a megbízhatóság és a minőség tartotta életben a lámpáinkat. Eleinte mindenki furcsán nézett rám, hogy miért léptetőmotorokat építünk a termékeinkbe, mikor mindenki mikromotorokat használt, ami ugye akkor lényegesen olcsóbb volt. Az idő minket igazolt, a termékek tartóssága lényegesen jobb, ezek a motorok bírják a strapát, akár napi 8-10 órás működést is gond nélkül kibírnak hosszútávon.

D: Azért azt se felejtsük el, amiről az előbb beszéltünk, hogy az árak nem változtak az utóbbi években, azaz a tisztességes haszonról mondtál le csak azért, hogy a termékek megmaradjanak. Minden egyéb ár emelkedett, energia, benzin, anyagárak.

Sz.T.: Igen, ez így van. Az viszont még jellemzőbb, hogy ha az 1998-2002 közötti idő-szakot nézzük: amit akkor kerestünk, annak a nagy részét visszaforgattuk fejlesztésbe, anyagba. Én már a 2000-es évek elején olyan programot készítettem, ami a gyártást teljesen kiszolgálta: a legutolsó anyacsavarig, alátétig minden szerepelt benne, azért hogy amikor elindítunk egy szériagyártást, akkor pontosan tudjuk, miből mennyi kell, mikorra érkezik meg, és ha hiánycikk, akkor mivel lehet helyettesíteni stb. A leg-szebb időkben, amikor én árut szállítottam Pestre, 17 céghez mentem anyagbeszerzésre.

D: Te voltál az első, aki érintésvédelmi bizonylattal látta el a termékeket, mondhatjuk úgy is, Te már akkor megfeleltél a EU szabványnak, amikor itt még azt sem tudták, hogy azt eszik-e vagy isszák.

Sz.T.: Igen a termékeink egyedi érintésvédelmi vizsgálaton esnek át, minden szabványnak megfelelnek. Én figyeltem arra is, hogy az emberi élet fontosabb mindennél, és tanítsuk meg az ügyfeleket is, akik esetleg nem értenek hozzá, hogy csak a megfelelő földelt hálózatot, földelt csatlakozókon keresztül csatlakoztatott készülékeket használjanak, megfelelő vezeték keresztmetszettel, és az is fontos volt, hogy minderről bizonyíték is legyen. Így utólag mindig okosabb az ember, azt sajnálom,
hogy nem hamarabb kezdtük. Ha már a 80-as évek végén komoly szereplői vagyunk a piacnak, akkor még szebb eredményeket érhettünk volna el, de félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Ha a hanyatlás, ami 2002-ben kezdődött el, nem következik be vagy későbbre tolódik, akkor 2004-ben biztos kint lettünk volna valamelyik nagy nemzetközi kiállításon.

D: Igen, ez érdekes, mert amíg fénytechnikában szinte senki sincs, azért hangtechnikában még vannak néhányan a hazai gyártók közül, és ők megmérettetnek a nemzetközi piacon is.

Sz.T.: Igen, de ott is változnak az idők. Van, aki szintén Kínában gyártatja a termékei egy részét, mert gazdaságosabb ott elkészíttetni és saját, évek óta ismert márkájaként eladni. Én ezt nem akartam, mindig csak addig nyújtózkodtam, amíg a takaróm ért, én nem akartam banki hitelt felvenni pedig lehetett volna, de úgy gondoltam, hogy akkor ki vagyok szolgáltatva. Csak azt forgattam vissza anyagba, áruba, rendezvénytechnikához szükséges készülékbe, amit megkerestem. Lassú és nehéz folyamat, de nyugodtan alszom. Lehet, hogy hitelből ott állna 1000 db lámpa a raktárban, és? Azt hiszem, most rágnám a küszöböt, hogy mi legyen, annak reklám kell stb. stb. És ha nem tudom eladni? Mindig lejjebb viszed az árat a végén már beszerzési ár alatt akarsz megszabadulni tőle, csak hogy menekítsd a pénzed.

D: Szerinted miért tudtál még fennmaradni?

Sz.T.: Nem tudom, talán az elszántság, hogy nem hagyom magam, fontos a minőség, és nem vertem át soha ügyfelet. Nekem a telefonom éjjel-nappal be van kapcsolva, pontosan azért, hogy ha valakinek segítségre van szüksége, annak mindig rendelkezésére álljak. Mi nem variáltunk sem az árakkal, sem a szervizzel. Úgy gondolom, hogy maximum irigyeim, rosszakaróim lehetnek, de én is, és a kollégáim is mindig a legkorrektebben állunk az ügyfelekhez.
A mai napig előfordul, hogy felhívnak, hogy kellene pl. Corallo 24/250. Gyártsam le egyedileg, kerül amibe kerül.És hiába mondom hogy ha én csinálom meg, az 35 ezer Ft és a boltban kapható 15 ezerért is, azt válaszolják, hogy a Flash az működik hosszú távon, tökéletes az optika stb. Már nem állok neki, pedig jólesik a dicséret. Ez úgy lenne jó, ha az ember a nyugdíjas évei alatt a maga és ismerősei szórakoztatására neki állna egyedileg előállítani bizonyos dolgokat.

 
 
1998; Flashmoon DMX első kivitel Corallo 2000-es évjárat
 
Hexan 2000-es évjárat Gobo Hexa látványképe ´98
 
Scan Pro-2000 ´98 - az első scanner Kapcsolósor
 
Swing Extreme
 
 

D: Elismerték a munkádat?

Sz.T.: Jólesik, amikor keresik a Flash Scan 2-öt. 2003 tava-szára jelent meg ez a termék és akkor a hanyatlás már elindult, mindenki azt mondta, hogy nem vagyok normális, ehhez képest több mint 200 darabot eladtunk, és a mai napig keresik a készüléket. Ha valaki használtként akarja eladni, biztos lehet benne, hogy maximum 2 hét alatt talál rá vevőt. Akkoriban a 24/250-es változatot tesztelték elsősorban az SGM Victory 250-essel összehasonlítva, és akkor az nagy szó volt, hogy az SGM után a mi lámpánk a legjobb és utána jön az összes többi, hangsúlyozom, ebben a kategóriában. Ez szakmailag egy nagyon nagy elismerés. A másik, hogy a szakmában a legkritikusabb tervező szakember Deza (Dezamits Sándor - V.A.) - aki nagyon sokaknak tervezett és készített elektronikákat - azt mondta, hogy Te vagy az az ember, aki a legtisztességesebb műszaki mechanikát idehozta. A Te lámpádhoz egyszerű és könnyű elektronikát tervezni. A dicséret fordítva is megállja a helyét: Dezelectric-féle elektronikai meghibásodásom nem nagyon fordult elő. Nálunk a termék adta el saját magát, nem azért vették meg, mert én megállíthatatlanul nyomultam, és mindenkit mindenáron rábeszéltem volna arra, hogy a mi termékeinket vegye meg.

D: Térjünk vissza egy kicsit az egri boltnyitásra.

Sz.T.: 2004-ben a készleteink feléléséből tartottam el az alkalmazottakat. Azt világosan láttam, hogy ez nem jó megoldás, és lépni kell. Annyi tartalék még volt, hogy az üzletet megnyissuk, és azt kell mondjam, jókor indult. Itt Egerben nem volt olyan bolt, ami kiszolgálja egyben a DJ-ket, rendezvényeseket, a házibulik technikai igényei után érdeklődőket. A vásárlóink szeretnek bejárni, tetszik nekik a környezet, és ugyanazt a kiszolgálást kapják, amit 15 éve én elkezdtem. Érdekesség hogy az egri bolt üzletvezetője nekem egykor ügyfelem volt, és ugyanazt a mentalitást, hozzáállást, szakmai alázatot alkalmazza, amit annak idején tőlem látott. Nem teszünk különbséget, hogy 100 vagy 500 ezer forintot hagy nálunk a vásárló.

D: Ha már említetted akkor nevezzük nevén: Varga Krisztián a boltvezető, akinek nagy szerepe van az elmúlt 4 évben elért eredményekben.

Sz.T.: Rengeteg. Ugyanúgy csinálja a vállalkozást, az üzletvezetést mintha a sajátja lenne. Így jelentős terhet vesz le a vállamról, bizonyos dolgokkal nem kell foglalkoznom. A boltban történő eladás mellett a webáruházból is egyre többen rendelnek, és nem csak a környékről, hanem az ország ellentétes pontjáról is. És nem a saját termékeink a meghatározóak, hanem minden más: keverők, hangfalak, CD játszók, erősítők, kábelek stb.

D: Igen, most felnő egy olyan nemzedék, amelyik olyan szinten használja a kor technikai vívmányait, amiről 15 éve nem is álmodtunk.

Sz.T.: Ezzel kapcsolatban van egy kedves történetem: Tiszafüredtől tíz km-re Tiszaigaron megrendeltek egy strobi vezérlőt a webáruházban. És kifizeti a futárköltséget és ismerem, és ő is ismer engem, de azt mondta, hogy olyan jól nézett ki az oldalon, aztán csak rákattint, a termék bekerül a kosárba és másnap megkapja az árut és ki sem kell mozdulni a szobából.

D: Te elég hamar felkapod a vizet?

Sz.T.: Azt nem szeretem, ha madárnak néznek. Bárkinek nagyon szívesen segítek, de ha megpróbálnak átverni vagy hülyének nézni, azt nem hagyom. Volt, hogy hitelre adtam el árut ügyfélnek, és autóbalesetben életét vesztette. Ezzel nem tudok mit kezdeni, én segíteni akartam valakinek és én buktam rajta nem is keveset. De ha valaki szándékosan nem fizet, és inkorrektül jár el, az leszerepelt egy életre előttem.

D: A rendezvénytechnikát mikor kezdted?

Sz.T.: 96-99 között volt egy időszak, amikor kisebb méretben, főként ingyenes produkciókban szerepeltünk hazai gyártású hangtechnikával. 2002-ben viszont kaptam egy felkérést, hogy lenne egy rendezvénysorozat, aminek a technikai lebonyolítását rám bíznák. Ekkor már észre lehetett venni, hogy az élő produkcióknak egyre nagyobb a látogatottsága, az emberek igénylik ezt a fajta szórakozási lehetőséget.
Hatalmas lendülettel láttam a munkához. Milyen technikával kezd el dolgozni az ember? Azt a vonalat erősíti, amely a kereskedelmi oldaláról is jól működik. Először Garry hangtechnikával dolgoztunk. Hermann Janiék az első pillanattól kezdve sokat segítettek, ezzel a technikával 2007 végéig dolgoztunk. Természetesen folyamatosan fejlesztettünk és szinte mindenkivel dolgoztunk ez alatt az idő alatt, aki Magyarországon számít. Itt hangsúlyoznom kell, hogy mindenki, még a legháklisabb előadók is mindig pozitívan nyilatkoztak, hogy magyar technikát ilyen profi minőségben még nem hallottak. Annak ellenére, hogy jellemző ránk, magyarokra, hogy nem a sajátunkat erősítjük, hanem mindig a nyugati dolgokat majmoljuk, igenis lehet magyar technikával hibátlanul és megbízhatóan, profin dolgozni. Sajnos ennek rögtön ellentmondok, de nekünk is tovább kellett lépni: 2008-ra átálltunk Dynacord hangrendszerre, de ennek fő oka az, hogy ez a technika - aminek az ára nincs arányban a tudásával - felel meg a nemzetközi ridereknek. Van különbség a két rendszer között, de nem akkora, mint amit a kifizetett összeg mutat. A rockbandákon keresztül, folk fesztiválon, operett gálán át, mindenféle rendezvényen dolgoztunk már. Nem mondanám, hogy küzdeni kellett volna, hogy a technika úgy szóljon, ahogy kell, csak odafigyelés, karbantartás, saját diagnosztikai bemérés, egy jól összeválogatott rendszer és egy jó csapat kell, amelyik ezt tudja kezelni, és amellyel régiós szinten mindenféle rendezvényt le tudunk bonyolítani.
Ezen kívül, megpróbálunk a magunk szintjén segíteni az embereknek: konkrétan, ha egy település egy évben adott 6-8 munkát, de a gyerekek mikulásrendezvényére már nincs meg az anyagi keret, akkor kötelességemnek éreztem, hogy ingyen megcsináljuk a bulit. És nem azért, mert annyira nagy pénzeket kerestünk előtte, hanem mert úgy tartom, hogy az visz előre, ha segítünk egymásnak, és nem tönkretesszük a másikat. Mellesleg nincs akkora pénz ebben az üzletágban, mint egyesek gondolják, főként akkor, amikor egy-egy állami, önkormányzati megrendelés esetén hetekig, hónapokig vársz a megdolgozott pénzedre.

 
 
Hooligans 8000 ember előtt -
Halasnapok 2007
2006. Crystal
 
 

D: Mi azzal szoktunk viccelődni, hogy akinek van két hangfala, akkor már ő is hangosító cégként aposztrofálja magát.

Sz.T.: Jelenleg, ha eldobsz egy követ, akkor biztos eltalálsz egy céget, aki hangosítással foglalkozik. Én azt mondom, hogy mindenkinek fel kellene mérnie, hogy mi az, amit elvállalhat, és mi az, amihez nem ért. Tudjon nemet mondani. Kérjen fel olyanokat, akik jobban értenek hozzá, megfelelő technikával rendelkeznek, és kapnak érte jutalékot. Mindenki jobban jár: elsősorban az ügyfél, mert megfelelő minőségű produkciót kap, a munkát elvégző cég, mert dolgozik a cucc, tehát megtérül a befektetés, és az is, aki az üzletet összehozta, mert nem ég az arca, hogy rossz munkát végzett és még pénzt is kap érte. Tudok olyan zenekart, aki nem ment fel a színpadra, mert a berendezések nem voltak alkalmasak arra, hogy megszólaljon rajta a produkció.

D: Külföldre nem is kacsingattál?

Sz.T.: De, kimentem a frankfurti kiállításra, és ha lehet, elmegyek évente Görögor-szágba 1 hétre. Viccet félretéve, az elején a gyártásból kifolyólag komolynak mondható román piacunk volt, de az utóbbi években teljesen leállt, és most azt mondom, hogy le is köröztek bennünket. Ezzel együtt én nem akarok céget alapítani külföldön, csak azért, mert esetleg jobb feltételekkel lehet a céget működtetni.

D: Nem hiányzik a diszkózás?

Sz.T.: Én 2004 júniusában szögre akasztottam a DJ cuccaimat vagy letettem a lantot, kinek hogy tetszik. Addig csináltam szívvel lélekkel, de nem hiányzik. Az is igaz, hogy akkorra már elindultak az élőzenés produkciók és úgy döntöttem, hogy átállok, mert az élőzene sokkal jobban tetszett. De a diszkózás, mint olyan nem hiányzik. Túl vagyok rajta. Szép emlék. Ezt még nem fogalmaztam meg sohasem. Én Győrben sokkal nagyobb elismerést kaptam a diszkózásért, a műsorvezetésért, mint itt a szülőföldemen, Tiszafüreden és környékén. Néhány alkalmat soha nem felejtek el: bál a műszaki főiskolán Győrben, ahol 2000 ember körben áll az aulában, akiket megénekeltetsz, megtapsoltatsz - az felejthetetlen élmény. Vagy Halasnapok a 90-es években szakadó esőben, mint a cirkáló hasította az Ortofon tű a vizet a bakeliten, sebességszabályozó
potit kellett cserélni a buli végén, mert én a hangulat kedvéért bármit bevállaltam. Ezek megvannak és megmaradnak. De még egyszer mondom: nem hiányzik. Lehet, hogy kiégtem, és akkor azt mondom, időben hagytam abba.

D: Nem biztos. Az ember változik, öregszik, átértékeli, hogy mi fontos, és mi nem. Te nem így vagy?

Sz.T.: 2002-ben Egerben dolgoztam az egyik szórakozóhelyen, és jött vissza az infó, hogy a másik helyről jöttek át az emberek, és mikor megkérdezték, hogy miért, az volt a válasz: "hát mert az öreg bajszos jól vereti". Másnap felkeltem, belenéztem a tükörbe, és levágtam a bajuszomat. Akkor gondolkodtam el először, hogy most mi van? Öregszünk? És utána 33 évesen abbahagytam. Van 1-2 sztár DJ, akinek javaslom, hogy le kell menni vidékre, és ha ott bizonyított, akkor majd megérti, hogy miről szól ez az egész szakma. Nagyon nehéz.

D: Hogyan tovább?

Sz.T.: Első a magánélet. Második házasságomban élek, összesen öt gyermekkel vagyunk körülvéve. A legkisebb három hónapos, és az a legfontosabb, hogy nyugalomban, békében, egészségben éljük a hátralévő éveinket.

D: És üzletileg?

Sz.T.: A rendezvénytechnikát akarom erősíteni. FLASH STAGE néven működünk 2008 elejétől. Ez anyagi beruházással is jár, cégarculat váltással is. Fejleszteni a szolgáltatás részét is a művelődési házaktól a szállodaiparig. Természetesen van egy véges kapacitásunk, tehát nem akarok mindenhol jelen lenni az országban, de amit elvállalunk, annak jónak kell lennie, akár kicsi akár nagy rendezvényről legyen szó.

D: A gyártást nem szünteted meg?

Sz.T.: Most azt mondom, hogy ha mást nem is, a Swing Extremet mindig fogom gyártani. Zárszóként ennyi.

 
Vuszek Antal
 
 

Kapcsolódó linkek:

- Diszkrónika+stage magazin 2008/3-4. szám tartalomjegyzéke
- Diszkrónika+stage magazin 2008/3-4. szám megrendelése

 
 
Vissza
 
:: Diszkrónika ::