:: Diszkrónika ::
Fénytechnikai workshopok
(A Diszkrónika+stage Magazin 2007/3-4. szám 77. oldalán megjelent cikk kivonata)
 
Idén már két alkalommal rendezett szakmai bemutatót a Zaj3 fénytechnikai részlege. Nagyon kellemes hangulatú, sok érdeklődőt vonzó rendezvénye, terveink és reményeink szerint többször is színesíti majd a szakmai életet, és rendszeres találkahelye lesz minden szórakoztatóiparban dolgozó és az újdonságok iránt érdeklődő szakember számára.
 
Strand Lighting
Light Palette VL bemutató


Így történt ez május 24-25-én, amikor bemutatásra kerültek a Strand Lighting Palette és Light Palette konzolai. A neves gyártó képviseletében két remek szakember, a pultspecialista Igor Cernitori és Bill Richard látogatott el hozzánk mindkét pultcsalád egy-egy darabjának kíséretében!
 

Érdekes volt, hogy nem egy szigorú, beülünk és mozizunk dologként történtek az események, hanem mindenki hozzáérhetett pultokhoz, ez által a bemutató szerves részévé válhatott, valamint azonnal meg is tanulhatta azok kezelését. Nézzünk is meg néhány olyan funkciót, ami tényleg olyan nagyszerűvé teszi ezeket az eszközöket!

A VL első ránézésre elég megbízhatónak tűnik, a szépen kidolgozott alumínium házban hatalmas a rend, átlátható bár nem hozzáértő számára elég rejtélyes fémdobozok rejlenek. Tulajdonképpen ezeknek a a belsejében is már csak egy számítógép kapott helyet, és csak a kezelőfelület hasonlít egy hagyományos fénypulthoz. Mivel azonban a számítógép komoly lehetőségeket kínál, nem is baj, hogy lassan mindenhol összetalálkozunk vele. Operációs rend-szeréről szólva első hallásra megriad az ember az XP hallatán, de megnyugtató, hogy semmilyen jel nem utal arra, hogy egy normál "fagyogatós" rendszer lenne. Tulajdonképpen teljesen lecsupaszították. A grafikai megjelenés miatt van szükség erre, mert sokkal barátibb kezelőfelület hozható létre, és ha az ember ott ül egy konzol felett 24 órákat biztosan jobban érzi magát, ha nem egy egyszerű DOS-os háttérrel szemez folyamosan!
Itt jegyezném meg a pult egy különleges funkcióját: ha beviszünk egy általunk kiválasztott képet, egy adott képpont színét hozzárendelhetjük éppen az RGB vagy CMY-os eszközünk színbeállításához! Tehát elég gyorsan lehet egy meglévő színpadkép színvilágát összerakni a képen való kattintgatással. A patchelés (címzés) is igen gyorsan, egy gombnyomással azonnal szerkeszthető, rendelkezésre áll több száz gyártó több száz eszköze, és ha lehetőség van a pultot Internethez csatlakoz tatni (bár az explorer nem fut) a legfrissebb lámpák azonnal bekerülnek a pultba és attól kezdve bármikor elővehetők.
Ha végeztünk a konzol installálásával el is kezdhetünk programokat, húzókat, és effekteket készíteni! Nos, sok pulttal találkoztam már, de ez egészen pofonegyszerűre sikeredett! Lenyomom a record gombot, feljön egy ablak és megkérdezi, mit szeretnék: Cue-t, Submastert? - és a megfelelőre kattintva már meg is van, amit kértünk! Nos, ilyen egyszerű és mégis nagyon komoly eszköznek számít a komplett Palette család.

Technikai adatok:

  • operációs rendszer: Windows Embedded OS
  • Dual Core processzor a konzolra optimalizálva
  • direkt színválasztás
  • két időzíthető különálló lejátszó
  • 12 db direkt lejátszó
  • 4 db forgatós encoder
  • beépített trackball
  • pozició, color, focus, lens, gobó közvetlen választógomb
  • két Grand Master
  • két Black Out gomb
  • négy DMX 512 kimenet
  • dupla videó kimenet 1280x1024 pixel
  • Touchscreen opcionálisan csatlakoztatható
  • ShowNet Ethernet kimenet
  • opcionális távvezérlő
  • több mint 8000 csatorna kezelése
  • kompatibilis az összes Strand Lighting konzollal.
 
Cerebellum digi 1024 bemutató

Nem kis újdonsággal rukkolt elő a Dezelectric, hiszen elkészült az első két DMX kimenettel rendelkező pultjuk. Ennek bemutatójára július 5-én került sor, szintén a Zaj3-ban.
A megszokott, megbízhatóságot ismét sikerült produkálni, hiszen a bemutató alatt semmilyen negatív jelenség nem árnyékolta be a tökéletes művet!
 

Jöjjenek felsorolásszerűen a funkciók:

  • 1024 DMX csatorna, 2 független kimeneten, mindegyik 3, és 5 pólusú csatlakozóval szerelve
  • 255 egység tárolható a belső memóriájában
  • egyidőben akár 1024 egység kezelése, egységenként max. 48 csatornával (pl.: 21 db 48 csatornás, vagy 1024 db 1 csatornás egység egyidejű vezérlése)
  • minden csatorna úsztatható 8, illetve 16 biten is
  • 12 egy időben futtatható regiszter
  • effekt generátor
  • konvencionális dimmercsatornák vezérelhetők függetlenül a lámpáktól
  • paletta funkció a gyors beállításokhoz (gyári adatokkal, melyek módosíthatók)
  • regiszterenként módosítható váltási, úsztatási, késleltetési idők, és master fényerők
  • 128x64 pontos grafikus kijelző monitor nélküli használat esetére
  • 4 JOG tárcsa gyors csatornaelérésekhez
  • 36 multifunkcionális programozható gomb
  • 39 db 60 mm-es potméter
  • 12 regiszter potméter meghatározott feladatokhoz
  • Grand Master, valamint A-B síkos fényerőállítás dimmerekhez
  • összetett zenére vezérlés: beépített mikrofon, 3 csatornás fényorgona, külső zenevezérlés
  • XLR csatlakozási lehetőség a pultmegvilágításhoz.
 
A bemutatókon szereplő eszközök megnézhetők és kipróbálhatók a Zaj3-ban!
 
Bihari László
 
 

Kapcsolódó linkek:

- Diszkrónika+stage magazin 2007/3-4. szám tartalomjegyzéke
- Diszkrónika+stage magazin 2007/3-4. szám megrendelése

 
 
Vissza
 
:: Diszkrónika ::