:: Diszkrónika ::
DVD-Audio - ami van, de még nincs
(A Diszkrónika+stage Magazin 2005/1. szám 30. oldalán megjelent cikk kivonata)
 
Lassan negyedik éve, hogy él a szabvány, meg is jelentek akkor az első lejátszók, de valami miatt a mai napig nem hódított teret magának. Ma már ugyan egyre több "mindentjátszó" készülék ismeri a DVD-Audio formátumot,
de lemezt még mindig csak pár darabot lehet kapni, és csak a nagyobb helyeken, legalábbis itt Magyarországon.
 
 
KEZDJÜK AZ ELEJÉN
 
1996-ban jelent meg a DVD video lemez, aminek a hangtárolási képességei messze felülmúlták az akkori kereskedelemben kapható hanghordozó média (CD, kazetta, bakelit) képességeit. A DVD-Fórum ezután információkat kért a zeneipartól, megalakult a 4-es munka- csoport (WG4 - Working Group 4), és 1998 januárjában megjelent a DVD-Audio 0.9-es verziója, majd 1999 márciusában az 1.0 verzió. Furcsa módon egyik változat sem tartalmazott másolásvédelmet, pe-dig ebben az időben már majdnem minden számítógépen - amelyikben volt CD-író - másoltak CD lemezt. Másolásvédelemmel kiegészítve 2000 közepén jelent meg a formátum.
Az első lejátszókat már 1999. év végén meg lehetett veni, majd 2000 nyarától kezdve folyamatosan több nevesebb gyártó is megjelentette lejátszóit. Ma már a "mindentjátszó" készülékekbe integrálják ennek a formátumnak a támogatását.
 
 
SZÁRAZ TÉNYEK
 

A DVD-Audio lemez könyvtárszerkezetet tartalmaz, hasonlóképpen mint a DVD lemez, nem úgy, ahogy az SACD, ahol a különböző formátumú sávok fizikailag vannak kialakítva a lemezen, meghatározott helyen. Ezt figyelembe véve korszerűbb, szoftveresen könnyebben megvalósítható a DVD-Audio lejátszó. Ez másolásvédelem szempotjából hátrány is, mivel a DVD-Audio lemez tartalmát számítógép meghajtójával is megnézhetjük, az SACD viszont csak a saját lejátszójában működik.
A DVD-Audio lemez továbbá alkalmas grafikus és más anyag tárolására: a tv vagy számítógép képernyőjén a zene hallgatása közben interaktív módon jeleníthetőek meg a kapcsolódó videoklipek, albumborítók, dal-szövegek, a lemezinformációk, vagy éppen az előadó üzenetei.

További előnye, hogy akár kétoldalas, kétrétegű (17 GB tárolókapacitás!) formátumban is tárolhatunk rajta zenei anyagot, így akár egy egésznapos koncertsorozat (elejétől a végéig megszakítás nélkül!) ráférhet.

 
 
HANGTÁROLÁS
 
A DVD-Audio lemezek LPCM formátumú jelet tárolnak, de a szabvány támogatja Meridian által kidolgozott MLP kódolást, ami adatvesztés nélkül tömöríti a hangot. Az MLP eltávolítja a redundanciát a jelből, így 2:1 tömörítési arányt ér el, és a PCM jel teljes mértékben visszaállítható az MLP dekóder - ezt minden DVD-Audio lejátszónak tartalmaznia kell - segítségével. Az MLP segítségével nagyjából 74-135 percnyi hatcsatornás, 96 kHz-es 24 bites hang (tömörítés nélkül 45 perc), illetve 120-140 percnyi kétcsatornás, 192 kHz-es, 24 bites hang (tömörítés nélkül 67 perc) tárolható egy rétegen. Az MLP eljárást egyébként a Dolby is licenszeli.
 
 
HIBRID DVD
 
A Hybrid SACD mintájára létrehozták ezt a formátumot, de sajnos a DVD Forum tesztelése során kiderült, hogy egyes lejátszókban nem játszható le a lemez, mivel a lejátszók először a CD réteget olvasták be, és figyelmen kívül hagyták a DVD réteget.
 
 
1. ábra: Hybrid DVD
 
 
DVD PLUS
 
Ezzel a másik eljárással már jobb a helyzet, mivel itt a lemez mind a két oldalát használják. Az egyik felület a DVD réteg, a másik felület a CD réteg. Attól függően, hogy milyen lejátszóba helyezzük, azzal az oldalával tesszük bele a lemezt a lejátszóba.
 
 
2. ábra: DVD Plus
 
 
A BITEK HANGJA
 
A CD lemezekénél összehasonlíthatatlanul jobb, 192kHZ-es vagy 96kHz/24-bites lineáris PCM tisztább hangzást és a hang-szerek, mint például a cintányér, hangjainak valóságosabb visszaadását eredményezi. Ezen a lemezformátumon kényelmesen nagy tartalékok állnak a magas hangtartományok rendelkezésére, valamint a közép és mély tartományok is árnyaltabban és valósághűbben tudnak megszólalni.

A gyors, nagyfrekvenciájú hangcsatornák eredményeként az egyes hangjegyek jobban elválnak egymástól, a sztereó hangképzés pedig a precízebb, mélyebb és egységesebb hangzástérről gondoskodik. A többcsatornás hangzásnak köszönhetően megtapasztalhatjuk, milyen egy koncert a legjobb ülőhelyről hallgatva, vagy akár az igazi zenei klubok hangulatát is nappalinkba varázsolhatjuk. A DVD-Audio hangjának természetes gazdagsága teszi igazán élővé a zenét, olyan érzést keltve, mintha mi is "ott lennénk".
 
 
HOVÁ KÖSSÜK?
 
A DVD-Audio lejátszók a jelenlegi erősítőkkel is működnek. PCM és Dolby Digital kimenetet szolgáltatnak, és néhány támogatja a DTS és a DSD formátumot is. Azonban a legtöbb jelenleg kapható erősítő nem képes dekódolni a nagyfelbontású, többcsatornás PCM hangot, és ha képesek is rá, ezek a jelek nem továbbíthatók a hagyományos digitális csatlakozókon keresztül. A high-end digitál-analóg konverterekkel (DAC) rendelkező DVD-Audio lejátszókat csak 2 vagy 6 csatornás analóg bemeneteken lehet összekötni az erősítővel, de romolhat a minőség, ha az erősítő visszaalakítja a jelet a digitális feldolgozáshoz. Új digitális bemenettel (például IEEE 1394/FireWire) ellátott erősítőre van szükség ahhoz, hogy a DVD-Audio teljes felbontását élvezni lehessen.
 
Lázár Gábor
 
 

Kapcsolódó linkek:

- Diszkrónika+stage magazin 2005/1. szám tartalomjegyzéke
- Diszkrónika+stage magazin 2005/1. szám megrendelése

 
 
Vissza
 
:: Diszkrónika ::