:: Diszkrónika ::
DMX-apróságok
(A Diszkrónika+stage Magazin 2004/2. szám 4. oldalán megjelent cikk kivonata)
 
A világítástechnikában egyelőre egyeduralkodó DMX-512 különböző leírásai már olvashatóak voltak néhány korábbi Diszkrónikában, illetve szinte minden fontosabb szakmai fórumon. Mégis vannak olyan kérdések, amelyek vagy nem elég egyértelműek, vagy nem minden felhasználónál ugyanazt jelentik. Egy rövid, lényegre törő, inkább az eddig felmerült félreértésekre koncentráló összefoglalót szeretnénk közreadni, remélve, hogy sikerül közérthető nyelven megfogalmazni a DMX lényegét.
 

DMX-512 egy olyan adatátviteli megoldás, amely a vezérlőjeleket úgynevezett "multiplex" technikával, digitális formában továbbítja. Ennek a lényege a következő: az egyes csatornákra kiadott vezérlőjelek szintjét 255 lépésre bontja, így az egyes csatornák a nulla és teljes teljesítmény között ennyi értéket vehetnek fel. Ezzel az eredetileg analóg, fokozatmentes szabályozást digitális, számokkal leírható formátumra alakítja. A második lépésben az egyes csatornák adatait növekvő sorrendbe sorolja. Egy DMX-512 vezérlővonalon maximum 512 csatorna adatai továbbíthatóak, az átvitel az első csatorna adataival kezdődik, és az utolsó - elméletileg 512-es - csatorna adatainak átküldésével végződik. Ezt a soros átvitelt multiplex adatátviteli megoldásnak nevezzük, az adatok visszakódolását a fogadó egység végzi.

Az adatátvitel biztonságos működtetéséhez szinkronjelekre is szükség van, így az adatfolyam előtt egy start-jel kerül kiküldésre, jelezve a fogadó egységeknek hogy indul az átvitel, az utolsó csatorna értékének kiküldése után egy lezáró, STOP jel kerül kiküldésre, jelezve az adatcsomag átvitelének végét.

Az eredeti DMX-512 szabvány viszonylag rugalmas felépítésű, így lehetővé teszi, hogy ne kelljen mind az 512 csatornát átküldeni, akár az átvitel közepén, a 256. csatorna átküldése után is ki lehet adni a lezáró stop-jelzést, és elölről kezdeni az átvitelt. Ez a "lazaság" néha problémákat is okoz, a rendszerek eltérő sebességekkel kommunikálnak, és nem minden esetben képesek a normális adatátvitel biztosítására.

Fontos kérdés az adatátvitel sebessége, több szempontból is: a fent leírt adatcsomagok sűrűn követik egymást, a DMX-512 1990-ben rögzített módosításai után minden gyártó támogatja a másodpercenként 44 adatcsomag forgalmazását. Ez a teljes adatmennyiség átküldése esetén azt jelenti, hogy minden egyes csatorna értékei másodpercenként 44 alkalommal kerülnek frissítésre, közel 250 kHz értékű "hangmagasságon" kerülnek a jelek az adatvonalra. Az adatok forgalmazását szabályzó szinkronjelek kötött időtartamon keresztül kerülnek kiküldésre, változást csak az átküldött adatcsomagok hossza jelenthet. Így előfordulhat, hogy egy kisebb csatornaszámot kezelő pult ugyanazt a csatornát többször frissíti, mint a teljes 512 csatornás tartományt vezérlő pult.

Ez a sebesség az átvitelhez használt eszközök felé is magasabb minőségi szintet követel meg. Az adatátvitel egy áramhurokban, szimmetrikus kábelezéssel valósul meg, az áramkör mindkét végén úgynevezett "lezárót" kell alkalmazni. Az adatokat küldő pultban a lezáró a vezérlőelektronika része, így külön lezárót csak az áramkör végére kell tenni. Minden vezérlőáramkört le kell zárni, ha jelosztó egység kerül a rendszerbe, akkor minden vezérlőág végét le kell zárni! (A jelosztókba is be van építve az áramhurok elején szereplő lezárás, minden kimenet elején, így minden véget le kell zárni, akkor is, ha nem került felhasználásra.)

A kábelezésre vonatkozó előírások a nagyfrekvenciás átvitelhez méretezett kábeltípusok használatát ajánlják, így az egyszerű mikrofonkábelek használata problémákat okozhat.
Hibakeresés: Minden rendszerben előfordulhatnak meghibásodások, de míg az analóg vezérléseknél a kábelhibák egy egyszerű szakadásmérővel, vagy voltmérővel megkereshetőek, a digitális adatátvitelnél már valamivel nehezebb helyzetet kell megoldani.

Íme három lehetőség:

  • A nagyfrekvenciás vezérlőjeleket megfelelő teljesítményű oszcilloszkóp képes megjeleníteni, de a jelalak értelmezése még így is nagy felkészültséget és szakértelmet igényel, így csak elszánt elektromérnököknek ajánljuk ezt a hibakeresési módszert.

  • Ha csak egyszerű voltmérő áll rendelkezésre, akkor a következő fontos információkkal kell tisztában lennünk: az átvitel során digitális négyszög-jelek kerülnek a kimenetre, ezt a voltmérő nem képes megjeleníteni. Ha jól működik az átvitel, akkor 3,3 V körüli értékeket mérhetünk, ha megvan az 5 V, akkor az elektronika működik, de nem érkezik vezérlőjel! Természetesen a mért feszültség függ az épp kiküldött jel tartalmától is.

  • Már léteznek egyszerű, könnyen kezelhető mérőeszközök, amelyek ki-fejezetten a DMX-512 átvitel tesztelésére készültek. Ezek jelzik melyik kábel-ér szakadt le, hol hiányzik a lezárás, hogy megfelelő adatformátum, szinkronjel érkezik.
 
 
 
 
A zavarjelenségekről: a rendszerben minden csatorna értékei megjelennek, függetlenül attól, hogy az adott csatorna jelei milyen értéket vesznek fel, és hogy azokat bárhol felhasználja valamilyen eszköz (a teljesen üres, nulla értékű jelek is mindig kiküldésre kerülnek). Ebből akkor lehetnek problémák, ha a jelsorozat végén nagyszámú üres jel kerül kiküldésre, és a vevőegységek gyengébb minőségű elektronikája nem képes megkülönböztetni a nulla tartalmú jeleket az átvitel végét jelző stop-jeltől. Ilyenkor ideges rángatózás, véletlenszerű felvillanások jelenhetnek meg a rendszerben. A probléma többféle módon is orvosolható, vagy olyan eszközöket alkalmazunk a rendszerben, amelyek megfelelő minőségű elektronikával rendelkeznek, és azonos átviteli tartományban működnek, vagy a csatorna-tartomány végén néhány százalékos értékeket adunk, így megkönnyítjük a gyengébb képességű eszközök.
 
Kiss Péter
Digital Light Technology
 
 

Kapcsolódó linkek:

- Diszkrónika+stage magazin 2004/2. szám tartalomjegyzéke
- Diszkrónika+stage magazin 2004/2. szám megrendelése

 
 
Vissza
 
:: Diszkrónika ::