Mi is a helyzet itt, Budapesten. Van egy kör, akik szeretnek nívós helyen szórakozni, sok pénzt elkölteni, Audival járni, de ez a kör sem a régi már, és nem is igaz rá minden sztereotípia. Egyrészt az van, hogy nem biztos, hogy az, aki A8-cal mászkál szeret kettőezernégyre ötezret otthagyni, és az sem biztos, hogy aki sportcipőben érkezik, az nem fog annyi lóvét elkölteni mint a szél. De nem is ez a lényeg itt. Ami fontos, az az, hogy ennek a körnek nagyjából a Bed-Dokk-Studio triumvirátus állt a rendelkezésére. Ezekkel a helyekkel nincs is baj, viszont mivel egy vezetés alá tartoznak, ezért az ember csak hasonló dolgot kap meg mindenütt. Ezen állapot ellensúlyozására jött létre a Sensation, és persze nem mellékesen példamutató jelleggel. Hogy ki hozta létre? A lényeg hogy a dolog arca Hamvai PG és DJ Junior, amiből több dologra következtethetünk. Az egyik, hogy Junior kevésbé volt előtérben az utóbbi években, tehát ha most valamihez az arcát adja, az tuti nagy dobás lesz, a másik az, hogy anno a Junior-Tommyboy vonal veretősebb volt picit a Bárány-Jován-Lauer hármasnál, és a Hamvaira is igaz, hogy ha kell bele tud menni durvább dolgokba is. A másik tény az, hogy PG azelőtt a Bedben játszott. Most meg már nem. A dolog hátterét mindenkinek a fantáziájára bízom. Tehát ha most csinál valamit, annak jobbnak kell lennie - kötelező jelleggel.
Beszéljünk a helyről. Ha már Sensation, akkor benyomásokban. Megérkezünk, leparkolunk. Én tudom, merre van a hely, meg a tömeg miatt lehet is látni, de nincs kinn tábla (bár egyre rosszabb a szemem mostanában, lehet hogy volt) azért az kellene. Ha valaki először jön, nem biztos hogy tudja, hol kell megállni, bár ugyanez a helyzet a Bed bejáratával is. Ott is csak egy iparterület kapuja van. Aki nem tudja, hogy ott kell bemenni, annak jön a kóválygás. Beállunk a sorba. Ahhoz képest, hogy milyen tömegek szoktak lenni, ez nem is vészes, bár még nincs késő. Kint gázos melegítők. Pozitív. A porta mindenkit átvizsgál, de kulturált. Még nem vagyunk benn. Csak egy folyosó. Itt öltönyös úriember megosztja a vendégekkel divattippjeit. A sportcipő felejtős. Lehet, hogy az ing is kevés és hazaküldenek egy zakóért. Ha csaj vagy, legyél szíves magassarkút felvenni, és a többi, és a többi. Előttem tíz emberből négyet elküldtek. De lehet, hogy csak épp akkor volt ez így. Az egy-kétezres beugró nem drágább mint máshol. |