:: Diszkrónika ::
Budavári Labirintus
(A Diszkrónika+stage Magazin 2006/6. szám 6. oldalán megjelent cikk kivonata)
 
Manapság nem mondhatnánk, hogy el vagyunk látva egzotikus parti-helyszínekkel. A jól megszokott szórakozóhelyek hétről hétre ugyanazt nyújtják. Ez valamilyen populáris stílus esetében jó lehet, mert a vendégek szeretnek visszatérni a megszokott dolgokhoz. De vannak akik másra vágynak. A tört ütemek kedvelői számára régóta létezik egy eseménysorozat, amihez hasonló nemigen fogható. Ezek a Labirintus partik.
 
Ezen a nem mindennapi helyszínen adott számos olyan dolog, ami eleve alkalmassá teszi erre. Egyrészt a fizikai adottságok. Több méter mélyen, a hegyben nemigen kell tartani a szomszédok sipákolásától. A járatok szövevényessége alkalmassá teszi többtermes buli megrendezésére, és nem utolsó sorban hatalmas feelingje van. Ha valaki szereti az elektronikus zenéket, még ha nem is annyira drumos, akkor is érdemes alászállni ide legalább egyszer. Köszönhetően az öt csarnoknak, biztosan lesz olyan terem ahol tetszeni fog a zene. Az idei őszi Minimalheadz parti igazán nagy számban vonzotta a népet. Már elővételben elkelt szinte az összes jegy. Ez nem kis dolog. A szervezők tekintélyes line uppal álltak elő. Pörgetett a hazai drum szcéna színe java egyszerre. Ez azért is jó volt, mert különböző stílusokat kedvelők megismerhették a másik oldalt is. Merthogy azért a drum elég széles dolog ám! Aki nem ismeri a stílust, hajlamos egy kalap alá venni az egészet. Pedig vannak különbségek a veretős drum, a pumpálós elektro break, a tekerős uplifting breakbeat, és a minimal között. Az érzés hasonló, csak más tempó, más hangok. Az egész egy teljes világ, amiben benne van minden a chilles ücsörgéstől a legkeményebb csapatásig. Ez a Labirintus-parti mindből a legjobbat hozta. Azért mondom ezt, mert én alapvetően nem vagyok drumos. Normál körülmények között pár óránál tovább nem viselem el a törtet. Viszont ez a parti nagyon tetszett. Szerintem más is így volt ezzel, aki idegen stílusokból ereszkedett alá.
 
 
 
 
Nézzünk kicsit körül odalent. A nedves, félhomályos járatokban csak pár métert kell lemenni és megszűnik a külvilág. Itt mindig éjszaka van. Hajnalban nem fog minket a drága napocska ilyenkor bántó sugaraival ingerelni. Itt addig tart a parti, amíg tart. Maximum délelőtt válhatunk
napszemüveges bohócokká, ha ismét kimerészkedünk a felszínre.
Csak pár lépést megyünk le, és megszűnik a térerő is. Itt esélye
sincs az exednek felhívnia, hogy rávegyen, menjetek most inkább
valami középsznob szórakozóhelyre, ami állítólag trendi. A járatok hoszszabbak, mint gondolnád. Mire körbeérsz, fel sem tűnik, hogy másfél kilométert megtettél. Elkezdesz kóvályogni a nyirkos sziklában, kicsit megállsz mindegyik teremben, és egy-két kör alatt reggel lesz.
Nem csak zene van ám. Lehet persze inni is, meg enni is a különböző fülkékben. Ha kajás vagy, a Cukrosnéni palacsintája nem akármilyen. Ha még mindig szomjas vagy, akkor nem kell aggódni, pár kanyar után úgyis ott a következő bárpult. Bár ha már itt tartunk, egy ilyen helyhez stílszerűbb, ha nem sörözöl. Van itt bor is, mégpedig kútból folyó, vérszínű. Az előnye a hátránya, és jellemfüggően működik. Ugyanis a kútból mindig folyik a bor. És ingyen van. Az élelmesebbek elkerülik, mert tudják nem lesz jó vége a dolognak. Aki viszont készkedni akar, nemigen találhat jobb alkalmat. Ve-szélyes egy állatfaj ez. A saját mértéktelenségeddel párosulva pláne.
A termek egyenként nem túl nagyok, viszont a járatok hosszúsága miatt, amikor úgy éreztem kényelmesen elférünk, lehetünk vagy háromszázan, akkor voltunk vagy ezerkétszázan. Nem semmi. Az egyedi vetítések miatt minden terem picit más volt. A leginkább korhű egyértelműen az ambient terem volt. Gyertyákkal, régi szőnyegekkel, pilledős ücsörgős helység. A DJ mellett a hölgy a csellóval jó párosítás volt. Egy kis plusz vizuális inger. Nem rossz látvány egy szép hölgy egy nagy, rezgő hangszerrel a lába között
 
 
 
 

A Labirintus

A nagyságát tekintve világviszonylatban egyedülálló várhegyi mésztufa-barlang a földtörténet hajnalkorában, hévizes feltörések és kimosódások révén jött létre. A hévizes barlangfülkék egyszerre jelentettek menedéket és vadászterületet a félmillió évvel ezelőtt itt megjelenő ősember (Budai Ősvadász) számára.
A gömbfülkéket később, a történelmi időkben hadi és gazdasági megfontolásoktól vezettetve összekötötték egymással, illetve a Vár házainak pincéivel. Így a Várhegy gyomrában egy valóságos labirintus jött létre. A sziklapincék közötti utak teljes kiépítésére az 1930-as években került sor: a föld alatti járatokban a háborús program részeként egy tízezer férőhelyes óvóhelyet alakítottak ki. A vasbeton szerkezetekkel megerősített-elcsúfított Várbarlang a hidegháborús időszakban titkos katonai objektum volt.
A háborús hasznosítást követően meg-megjelentek a kulturális kezdeményezések is: két ízben barlangmúzeumot nyitottak, illetve a 80-as évek elején itt kapott otthont az első magyar panoptikum.
Az 1996-os rekonstrukciós munkálatok nyomán a több, mint 4000 négyzetméteres terület a lehetőségekhez képest visszanyerte eredeti, háború előtti arculatát; kulturális és szellemi programjának kulcsszava pedig maga a labirintus lett. Jelen összefüggésben a labirintus nem pusztán útvesztő, hanem történelmünkhöz, világunkhoz - önmagunkhoz vezető utak finom szövevénye. A labirintus ugyanis a közép- vagy végpont felől visszatekintve már nem kusza lélekvesztőként, hanem történelmi sorspályák és egyéni életutak rendezett, értelemteljes szövedékeként mutatkozik meg. A köznapi jelentésnél mélyebb értelem - természeténél fogva - leginkább a Személyes Labirintusoknál érvényesül, ám kisebb-nagyobb mértékben megmutatkozik az Őskori, a Történelmi és a Másvilági Labirintusban éppúgy, mint a kisebbek számára a Bátorság Labirintusában.
A Budavári Labirintus irodalmi, bölcseleti, filmes és zenei programjaiban szintén meghatározó szerephez jut a labirintustematika: azaz a sors, végzet, szabadság; az irodalmi labirintus- vagy pokoljárások, szellemi odüsszeiák (Semmittudás Szemináriuma, Korszerűtlen töprengések stb.).

 
Folytatás az újságban!
 
Sztranyovszky
 
 

Kapcsolódó linkek:

- Diszkrónika+stage magazin 2006/6. szám tartalomjegyzéke
- Diszkrónika+stage magazin 2006/6. szám megrendelése

 
 
Vissza
 
:: Diszkrónika ::