| Jelen esetben a befőtt ette meg a nagymamát. Történt ugyanis, hogy előző számunk hasábjain előbb mutattuk be azt, hogy többek között milyen felhasználásra hivatott az angol keverőgyártó első digitális keverőasztala, mint ahogy a pultot magát bemutattuk volna. Lássuk tehát a rendszertechnikát. |
 |
|
| |
Az Allen&Heath az iLive-val tulajdonképpen nem is egy keverőpultot, hanem egy egész keverő-családot dobott piacra. A márkanév után ugyanis mindig egy szám áll, ami az asztal által elérhető csatornaszámra, így fizikai szélességére is utal. Jelenleg négy típus áll csatasorban: az iLive-80 (20 féder), az iLive-112 (28 féder), az iLive-144 (36 féder) és az iLive-176 (44 féder). A legkisebb széltében épp, hogy meghaladja a 75 centimétert, míg a legnagyobb az egy személy által pont kezelhető 1,4 méteres szélességgel rendelkezik. Ha már a kezelésnél tartunk: a pult nem az általánosan megszokott lapváltási technikát alkalmazza, vagyis nem az asztal teljes szélessége kezelendő egy lapként. A kezelőfelületet a legkisebben kettő, míg az összes többin 3 különböző szekcióra osztották. Mivel 4 réteget kezelhetünk, ha 144-est vesszük példánk alapjául, ez a következőt jelenti: 4x16+4x12+4x8=144 logikai csatornához férhetünk hozzá. És rögtön meg is értettük, hogy az egyes típusjelölések honnan erednek. Ez a bontás nagyon hasznos lehet, ha egy produkción több ember dolgozik (pl. a mikroportokat más kezeli, és a fő mixért is más felelős) vagy ha a kitüntetett csatornáimat lapváltástól függetlenül mindig elérhetően akarom tartani.
Ízlésről nem szabad vitatkozni - tartja a szólás. Mindenesetre a pult kinézete igen erősen megosztja a közvéleményt. Van, akinek tetszik, többeknek nem, de legalább beszélnek róla. Ez lehet a marketing politika része, de itt talán nem erről van szó: érezhetően a belbecsre koncentráltak az angolok. Kristálytiszta hang, ésszerű felépítés, könnyű kezelhetőség, kiváló flexibilitás. De leülsz elé, és furcsa érzés kerít hatalmába. Egy 10 millió forint körüli pulttól nem azt várod, hogy a kommersz SMD LED-ek panelje néhol félrecsúszott kivágású fóliával legyen kitakarva, hogy az egyik poti másmilyen keménységgel forog/csúszik, mint a másik, hogy a dönthető kijelző néha önállóan választ pozíciót, és még normál megvilágításnál is gondot okozhat leolvasni tartalmát. Hozzá kell tennem, hogy a pult amit kipróbálhattam, a demó darabok egyike, így ezeket a nem számottevő, főleg hardver eredetű hibákat a visszajelzések alapján a gyár minden bizonnyal orvosolni fogja. Viszont mint tudjuk, egy digitális pult rákfenéje a szoftver. Ez pedig nagyon készen van. Stabilan működik, bármikor be lehet vállalni vele előadást, még olyannak is, aki nem dolgozott vele, mert kezelése adja magát, analóg a hagyományos társakéval. A pult a beavatkozásokat rögtön teljesíti, egyedül bizonyos funkciók váltásakor töpreng picit többet. Ezen funkciókat viszont nem használjuk élesben, csak az adott felhasználáshoz való felkészítés (patchelés) közben sikerül előidézni. Érezhetően hatalmas processzálási erő van benne, a szoftver optimalizálásával ezek is gyorsulni fognak. A jó pár eladott demó darab használata közben felmerült észrevételeket, igényeket a gyár implementálja a legújabb firmware frissítésekbe, amiket (jelenleg) 2-3 hetes rendszerességgel küld el a felhasználóknak. |
| |
| |
|
| |
| |
A feldolgozóegység
Az iLive rendszer felépítése már-már klasszikus. A jelprocesszálást végző egység, vagyis az iDR-10 MixRack a színpadon foglal helyet. Ebbe darabonként 8 I/O-t tartalmazó kártyák formájában lehet illeszteni a be- és kimeneti modulokat, összesen 10-et. Ez jellemzően 64 bemenetet és 16 kimenetet szokott jelenteni, analóg vagy digitális I/O formájában. További négy ilyen kártyát lehet a kezelőfelületbe illeszteni, hogy a helyi bejátszókat is le lehessen dugni. A MixRack és a kezelőfelület között 2 darab, max. 100 méter hosszúságú CAT5 kábelt kell kihúznunk: az egyiken EtherSound protokollon közlekednek a felületbe kötött források jelei, míg a másikon TCP/IP-n a vezérlőjelek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az átvitel nem különösebben kényes a kábel minőségére, kommersz számítástechnikai kábellel is megbirkózik (persze illik minőségi vezetékkel használni). A jel splittelése megoldott, ugyanis egy további EtherSound kártyát is lehet az iDR-10-be illeszteni, amiről egy másik MixRack etethető jellel. Ekkor általában az egyikbe fut be a színpad összes jelforrása, és kisszámú kimenetei csak a PA-t látják el jellel. A második rack nem, vagy csak kis számban tartalmaz bemeneteket (főleg kommunkációs mikrofonokat fogad, amire a FOH állásban dolgozóknak semmi szükségük), viszont annál több monitor mix kimenete van. A hab a tortán, hogy a MixRacket felvértezték az Allen&Heath PL-Anet csatlakozójával is, amire kis távoli mixereket lehet kötni. Ezáltal a fellépő művész előállíthatja az ízlése szerinti saját mixét, amit pl. a zsinórnélküli fülmonitorában hallhat vissza. De ha elvonatkoztatunk ettől a felhasználástól, akkor nagyobb kiterjedésű területeken (pl. konferencia-komplexumok, sportcsarnokok) helyi hangvezérlőjeként is alkalmazhatjuk a kontrollereket. A rendszer
48 kHz-es mintavételezéssel és 24 bites felbontással dolgozik, de a belső számítás a hanghűség megőrzése érdekében 48 biten történik. Racken belüli feldolgozás esetén 2 ms késleltetéssel, míg felület-rack viszonylatban 2,25 ms késleltetéssel számolhatunk. |
| |
| |
|
| |
| |
A kezelőfelület
Maga a pult rendkívül filigrán, szinte keresgélni kell a FOH állásban. A 144-es konkrétan 48 kilogramm. Gyári flight case-zel is csak 114. Azért nem semmi, hogy a rack nehezebb, mint a pult. Működtető szoftvere Compact Flash memóriáról fut, kb. 1 GB helyet foglal. (Megelőzendő a szakma verebeinek csiripelését, itt szeretném hírül adni, hogy a pult egy hazai előadáson valóban nem tudott felállni, de ez a külső gyártótól származó memóriakártya hibájára vezethető vissza.) Teljesen Linux alapú, bootolás közben még egy pingvin logóval is megörvendeztet minket. A felület felső részében egy csatorna összes paraméterének (előfok, inzert, zajzár, parametrikus EQ, kompresszor, limiter/de-esser) kezelőszerve ki van rakva. Ez (nem esztétikai, hanem szakmai szemszögből) egy vizuális kánaán. Nem szép, de rendkívül informatív, és gyors cselekvést igénylő helyzeteknél ez a lényeg. Remek megoldás például, hogy zajzárnál a LED-sávban egyszerre
látszik a működési pont, és alávetítve az aktuális kivezérlési tartomány. Vagy az, hogy PEQ esetében a szűrő jóságának állítása közben vizuálisan vissza van jelezve annak szélessége. Külön felhívnám a figyelmet ebben a szekcióban a sok helyen megtalálható, SEL feliratú zöld gombokra: segítségükkel az adott pontig terjedő jelútba lehet belehallgatni, vagyis az előtte levő processzálás hatását igen, de az utána levőkét nem halljuk. Ezzel könnyen, gyorsan fényt deríthetünk arra, hol veszik el a jelünk, hol torzul, mitől pumpál stb. Ötletes.
A gyors elérésű kezelőszerv-farm mellett egy érintésérzékeny kijelzőt találunk. A kijelzőn (buli közben) mindig annak a kiválasztott csatornának a további beállításai jelennek meg, melyet kiválasztottunk. Hogy ilyenkor eltűnik az összes csatorna kivezérlésjelzője? Sebaj! A pulthoz lehet illeszteni külső kijelzőt. Igen impozáns látvány mondjuk egy 50"-os plazmán nézni az ugráló sávokat. A GUI színvilágára egyébként nem lehet panasz: ízléses és alkalmazkodik a felületen alkalmazott színkódoláshoz. A grafika szép, bár elég sűrű. Sokszor olyan érzésem volt, hogy egyszerre több gombra is rábökök ujjammal, de mégis jól detektálta a touchscreen. Kávékeverő pálcikával sokkal könnyebb rajta matatni, és a kijelző mellé tűzve annak billenését is meggátolja.
A pult többi része letisztult, kellően szellős. Nem zavarodsz össze, nem akadsz bele oda nem illő kezelőszervekbe, van helyed megtámasztani a csuklód. A csatornánként elhelyezett kis LCD kijelzők hasznos társak, számos információt képesek megjeleníteni (csat. száma, típusa, panorámája stb.), és színkeveréses háttérvilágítással rendelkeznek. Jópofa, hogy az egyes csoportosítások (pl. csatornák, effekt visszatérők, csoportok, DCA-k stb.) nem gyárilag színkódoltak (persze konfiguráláskor felajánl alapértelmezett színt a felület), hanem a felhasználó igényeinek, szokásainak megfelelően tetszőlegesen színezhetők.
Ha már a konfigurálásnál tartunk: a pult minden funkcióját hatékonyan csak úgy lehet kihasználni, ha előtte az adott feladathoz igazítjuk a rend-szert. Nem csak úgy durr bele, dugjunk le mindent, minden a helyén, de az elrendezésbe kevés a beleszólásunk és nóta kettő-három-és. Az ilyen mértékű testreszabhatóságnak egyetlen hátránya, hogy előre kell alapvető felállásokat meghatároznunk (persze alapvető template-ek ebben segítségünkre vannak), és buli közben azon már nem tudunk változtatni. De egy jól felépített produkció nem is így működik, sok zenekaros fesztiválra meg egyébként is rá lehet húzni egy tipikus konfigurációt. |
| |
| |
 |
 |
| Éles bevetésen a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon |
Hazai premier a Drakula c. musical ősbemutatóján |
|
| |
| |
A felprogramozás után viszont korlátlan lehetőségeink vannak. Nincsenek kompromisszumok. Mivel a DSP számítási kapacitása hatalmas, sosem fogysz ki az erőforrásokból. Mindig minden processzálás valós időben elérhető az összes csatornára. Ha kihasználod, kihasználod, ha nem, nem. A lehetőség adott, a döntés a te kezedben van.
Ami még nagyon tetszett, a mentési lehetőségek variálása. Nem csak adott scene-eket tudsz menteni, hanem rendkívül nagy részletességgel be tudod állítani, hogy mit mentsen. És ez színházban történő felhasználásnál rendkívül hasznos. Pl. mikroportos beállásnál mentse el a gain állásokat, színeket, neveket, de az EQ beállításokat és a de-esser paramétereit ne, úgyis más színész fog majd azon a porton beszélni. Így a véletlen felülírásoknak elejét lehet venni, és még tárhelyet is spórolsz (amiből megjegyzem, belátható időn belül úgy sem fogysz ki).
Persze mindez úgy szép, ha még felhasználói jogosultságokat is kiosztasz, amire képes a pult. Abszolút arra van tervezve, hogy naponta más produkciók váltakozzanak rajta, de ha te leülsz elé, és bedugod a pendrive-od, akkor a te beállításaid fogadnak a te lehetőségeiddel. |
|
