Míg újonnan vásárolt keverőpultunk vagy CD-lejátszónk féltő gondoskodásunkat élvezi - legalábbis egy ideig - fülünket és hallásunkat mennyire védjük? Persze ingyen volt, nem kell rá vigyázni. De a legnyugodtabb hangmérnök is enyhén ideges lesz, ha egy élő hangosítás közben befogják a fülét - próbáljunk meg csak pár percig befogott füllel létezni, s rájövünk, mennyire fontos információkat hordoznak a levegőben terjedő rezgések.
Munkánk, vagy szórakozásunk közben a hangokat - saját érdekünkben, vagy közönségünk örömére - igyekszünk mi magunk kelteni, s ezért sokszor igen látványos erőfeszítéseket teszünk: egy nagyobb koncert vagy rendezvény alkalmával használt több kW-nyi hangtechnika erősítők és hangládák formájában testet öltve minden jóérzésű technikus szívét megdobogtató látvány. Aztán amikor megszólal a néha több kamionnyi cucc, az meg igazi dobhártyalengető érzés.
Halljuk, érezzük, élvezzük a zenét. Meddig? A kérdés nem a buli befejezési
időpontjára vonatkozik, mert utána még jó eséllyel folytatjuk a "hangbevitelt" tetszőleges módon: hazafelé az autóban, walkman-nel a fülben, vagy csak egy levezető sörözéssel a haverokkal. Aztán másnap reggel pár óra alvásregenerálódás után ismét munkára fogjuk érzékszerveink: ha kocsival megyünk, rádiót/CD-t/magnót hallgatunk, de mi vel HALLANI szeretnénk, valahogy túl kell harsogni a város nem kis zaját (Budapest Európa 3. legzajosabb városa Szófia és Barcelona után.) Ez közel 80 dB-t jelent napközben pl. a Moszkva téren, a Margit körúton, vagy a Rákóczi úton. Budapest zajtérképe alapján megállapítható: minden második budapesti lakos zavaró (és káros) erősségű zajban él. Csak érdekességképpen: ha ilyen zajbandolgoznánk, hivatalosan kötelező lenne az egyéni védőeszköz használata!
Ha lemondunk az autózás budapesti "örömeiről", akkor elővehetjük személyre szabott walkman-szerű kis zajkeltő eszközeinket (tetszőlegesen: CD, MD, Mp3 player, mobilba épített rádió, stb.). Ilyenkor fülünket közvetlen közelről "örvendeztetjük" meg szintén legalább 90 dB-lel. Mert a minket körülvevő járulékos zajokra, vagy az utazótársaink reggeli pletykáira még mindig nem vagyunk kíváncsiak.
Egy végigbulizott éjszaka után munkahelyünkre megérkezve jó eséllyel pályázunk főnökünk jótékony "termelésösztönző" instrukcióira is, mindez kb. 70 dB-lel nyomatékosítva. (Hangtechnikai berkekben dolgozó kollegákra vonatkozó alternatíva: a következő buli sound check-je, és lehangosítása, vagy a nem fizető megrendelővel a piszkos anyagi ügyek "tisztázása" a legnagyobb csendben - persze ez utóbbi ugye csak a képzelet műve.) |
Fent említett ügyködéseinket és az élet apró örömeit egy kicsit beárnyékolja
az a tény, hogy audiológusok szerint ezen tevékenységeink mindegyike
önmagában is felér egy kisebb-nagyobb akusztikus traumával. Tehát napjaink zajban telnek el, ezeket vagy készen kapjuk, mint urbanizálódott civilizációnk melléktermékét, vagy jó időben és jó helyen megjelenve kéretlenül is ránk zúdítják, vagy tudatosan keltjük a volume gomb mind agresszívabb piszkálása folytán.Eközben fülünk - hallórendszerünk legelső állomása - "szó nélkül" végzi a dolgát: a gömb alakú tér minden irányából gyűjti és dolgozza fel a beérkező hangokat kb. 35-45x105 bit/s sebességgel. Így hallásunk az információszerzésből kb. 10-14%-kal veszi ki részét. De ne felejtsük el, mennyire fontos ez a 10-14%! Mindennapi életünk során a legtöbb esetben a fülünkkel felfogott hanginformációk miatt nézünk szemünkkel a hang forrásának irányába!
(A minket körülvevő világból a hozzánk érkező információk 80-85%-át szemünk dolgozza fel, kb. 5-8x108 bit/s sebességgel. Két szemünkből kettő - jó esetben - elöl van és egy irányba néz, így a minket körülvevő térnek - a periférikus látást is beleszámolva - vízszintesen mindössze 170 foknyi, függőlegesen 70 foknyi részét érzékeljük. Ezen látómezőn belül az éleslátás területe mindössze 7 fok. Hangtechnikai hasonlattal élve látásunk tehát több, mint hiperkardioid jellegű.) Azért az öt alapvető érzékelésünk (látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés) közül a második - egyesek szerint első - legfontosabb információforrásunk a hallás. A fülünk dolga az általa érzékelt
mechanikai rezgésekben hordozott hanginformációk fogadása, elektromos ingerekké való átalakítása. Fülünk tehát egy analóg-digitális konverter: a mechanikus rezgéseket elektromos impulzusokká alakítja át. A kapott információk "digitalizálása" után az elektromos ingerek sorozatát a hallóideg az nucleus cochlearisba közvetíti. Mindkét fülünk saját "elsődleges proceszszorral" rendelkezik. Ezután a jel tovább vándorol, és megérkezik az
auditív kéregbe. A két jel különbségeiből a központi idegrendszer meghatározza a hang irányát, jellegét, és tanult reflexek alapján meghatározza a hangra adott válaszreakciót: pl. fejünk elfordítását, hogy ne csak halljuk, hanem lássuk is a hang forrását. A hallórendszer az emberi test legösszetettebb szerve a maga valamivel több mint 1 millió mozgó alkatrészével.
Jó esetben oda sem figyelünk rá, pár éves korunkig bezárólag megtanulunk
hallani, és megtanuljuk a világ zajait értelmezni. Aztán ebbéli örömünktől vezérelve elkezdjük hallásunkat módszeresen tönkre - tenni. Elég eredményesen, ugyanis Magyarország lakosságának kereken egy tizede (l millió ember) nagyothalló! (Dr. Hochenburger Emil fül-orrgégész audiológus főorvos a Kossuth Kiadónál megjelent "A gyakorlati audiológia kézikönyve" című könyve alapján.) A zajártalom által kialakult nagyothallás gyakorlatilag a belsőfülben lévő szőrsejtek sérüléselhalása, s ez, mint olyan, visszafordíthatatlan folyamat: jelenleg sem gyógyszerrel, sem műtéti úton nem gyógyítható.
Érzékszerveink közül talán egyiket sem hanyagoljuk el annyira, mint fülünket. Szemünkkel nem nézünk a napba, sőt, már tavasztól kezdve nagyon trendi kis napszemüvegekben villogunk. Tapintószerveink védelmében önszántunkból nem nyúlunk túl forró helyre (csak kivételes
esetekben). Orrunkat is óvjuk a kellemetlen szagoktól, bár mindenki ismeri azt az általános véleményt, hogy büdösben nem lehet megfagyni.. Épeszű ember (tisztelet a kivételnek) az ízlelőbimbóit sem zaklatja pl. hypóval vagy sósavval. Csak fülünkre nem vigyázunk: de ő nem panaszkodik, nem vérzik, nem kiabál - mit tehet ilyenkor szegény, fogja magát és (szó szerint) szép csendben tönkremegy. Persze ehhez kitartó munkára van
szükségünk, bár a mai városi környezet kellő alapot szolgál ehhez. Zajban élünk, néha természetes igényünk lenne a csendre, hogy néha meghallhassuk saját magunk. De hiába hallgatunk el, a város tovább zajong, nem törődik velünk. Még a csendesebb városrészekben is fellelhető 50-60 dB-es zajszennyezés már kimutatható, mérhető vegetatív idegrendszeri hatással van ránk : vérnyomásunk, pulzusunk, véráramlásunk gyorsul. Zajos környezetben beszédviselkedésünk is megváltozik: magasabb hangszínen, gyorsabban beszélünk. A magas környezeti zajszint befolyásolja az emberi társas viszonyokat is: pl. a 80 dB zajszint felett csökken a pszichés ingerküszöb, csökken a tolerancia szintje, csökken a segítőkészség, nő az agresszióra való hajlam. Ehhez társul még a gyorsuló életritmus okozta felfokozott idegi állapot, és néhány, széles körben elterjedt tévhit, mint pl. hogy érvényesülni csak kiabálva, a másikat túlharsogva lehet. A folyamatos zaj nemcsak maradandó halláskárosodást és stresszt, hanem - egy frissen közzétett német kutatási eredmény szerint - akár infarktust is okozhat. A ma oly divatos szórakozási formákban is fellelhető a fokozottan nagy zajterhelés:pl. motorozás, paint-ball, lövészet,
Forma-1 élőben, stb. A sokat szidott kábítószer-használat, és az erős dohányzás a finomabb idegi működést, és az agyi kapcsolatokat károsítja, ezáltal a beszédmegértés csökken.
Ha esetleg mi állunk a szamárlétra alacsonyabb fokán, és minket ordítanak le, akkor vagy elemi agresszivitással tör ki belőlünk a zajterheléstől már meggyötört pszichénk, vagy fejet lehajtva elkullogunk a legelső kéznél lévő alkalmat megragadva - zenei stílusunktól függően - kedvenc dallamainkkal
önagymosást végezni. Szükségünk is van rá, és természetes igényt elégítünk ki, amikor zenét hallgatunk. Nincs is ezzel baj, csak annyi, hogy nem hagyunk magunknak elég időt a regenerálódásra. Pl. egy péntek éjszakai 4-5 órás 90-100 dB-es bulira hallásunk a 4-6 kHz-es tartományban
kb. 30 dB-es halláscsökkenéssel reagál. Ezután minimum 8 órát kéne eltöltenünk maximum 40 dB-es környezetben, hogy hallásunk regenerálódjon. És ez még csak egyszeri alkalom. Sajnálatos, világméretű tendencia, hogy a 18- 22 éves korosztály 20-25%-a a 4-6 kHz-es tartományban már mérhető halláskárosodással rendelkezik. A Budapesten élő vagy ott dolgozó emberek többsége 30 éves korára már nem hall tökéletesen. Oka egyértelmű: túl sokat és túl hangosan hallgatott zene, és a folyamatos környezeti zajszennyezés hatása ez. Igaz, fülünknek van egy fajta automatikus védekező mechanizmusa: a középfülben található testünk
legkisebb izma, amelyet agyunk a folyamatosan magasabb zajterhelést érzékelve működésbe hoz, ezáltal mechanikusan korlátozza a belsőfülnek
átadott rezgések amplitudóját. Tehát ha folyamatosan nagyobb zajterhelésnek vagyunk kitéve, akkor agyunk "aktivizálja" eme kis alkatrészünk, amely a belső fül kb. 22-szeres mechanikus erősítését csökkenti. Egyetlen szépséghibával rendelkezik kis beépített limiterünk: a reakcióideje elég lassú. Ezért kimondottan veszélyesek fülünkre a tranziens, erős hanghatások. Pedig ebből is kapunk bőven - akarva, akaratlanul. Ilyen hanghatás például: puskalövés, robbanás, hangfal gerjedés, kibelezett kipufogójú motor túráztatása, dobolás. Persze a tipikus mai könnyűzenét
halkan hallgatni nem igazi élvezet, meg nem is trendi. A folyamatos, nagy hangerővel hallgatandó zene születése az 1960-as évekre tehető, amikor nagy számban jelentek meg az elektromos erősítőkkel ellátott zenekarok. De legyünk őszinték, azért ezelőtt is volt már alkalmunk kipróbálni, milyen a szinte fájdalmas zenei élmény: például Berloiz (1803-1869) Fantasztikus szimfóniájának (op.14.) csúcsai mindenféle elektromos kütyü nélkül verik a
120 dB-t!
Hallásunk "természetes" romlása - az öregedési folyamat által - kb. 60-65 éves korban kezdődik. Mint említettem, a halláskárosodás jelenleg nem gyógyítható, ezért érdemes fülünkre vigyázni. Minden szakrendelőben van fül-orr-gégészeti szakrendelés és audiológia, ahol pontosan mérhető, mennyire hallunk jól - még. De az audiogramm normális görbéjétől eltérő halláskárosodáson már csak szomorkodhatunk - ennél jobb már nem lesz
Kimondottan zajos helyen, vagy zajos munkakörben dolgozóknak azonban időnként érdemes elmenniük hallásvizsgálatra. Talán jobban hiszünk szemünknek, mint fülünknek, ha a kezükben tartott papíron látható a két vizsgálat között eltelt fél-egy év halláskárosodása. Figyelmeztető jel és mielőbbi vizsgálat javasolt, ha hirtelen, vagy féloldali halláscsökkenést érzékelünk, esetleg fülünk tartósan zúg vagy cseng.
Mit tehetünk fülünk-hallásunk védelmében? Elgondolkodunk a fent olvasottakon, kerüljük a tartósan túl magas zajterhelést, vagy - ha munkánkból kifolyólag ez elkerülhetetlen - védekezünk ellene. Szinte minden munkaruházati, munkavédelmi boltban kapható füldugó. Az ára kb. 100 Ft/pár. Talán eljön az idő, amikor nem csak a szemünket védjük divatos napszemüveggel, hanem fülünket is a megfelelő eszközzel. Arról csak a "legelvetemültebb" szakorvosok ábrándoznak, milyen jó lenne, ha minden zajosabb szórakozóhelyen a füldugó a belépővel járna, esetleg ingyenes lenne. Aztán innen mindenki eldönti, hogy használja-e. Talán még divattá is válna JÓL hallani buli után. Tény, hogy egy hangosabb buli után - akár
gyalogosan, akár autóval távozunk - jelentősen megnő a balesetveszély,
mert nem halljuk a közeledő autót/buszt/villamost. |
