:: Diszkrónika ::
3 testőr a BKK-ban
(A Diszkrónika+stage Magazin 2007/1. szám 83. oldalán megjelent cikk kivonata)
 
Mostanában szerencsére el vagyunk látva hazai gyártású musicalekkel. Ennek a műfajnak nagy löketet adott a Megasztár-széria, hiszen rengeteg új hanggal ismertette meg az országot, akik visszaköszönnek ilyen jellegű produkciókban. A hazai technikai színvonal is lassan felveszi a ritmust, a modern műfaji stílusokat minőségi eszközparkkal tudja kiszolgálni, ami igen üdvözítő.
 
 
A PRODUKCIÓ
 

A produkció művészeti értékét nehéz megítélni, olyan ez, mint egy hangláda véleményezése: erősen szubjektív. A színdarab fórumán is nagy vita dúl, erősen megoszlanak a vélemények, attól függően, hogy ki, melyik előadást látta. Igen, előadásfüggő, mivel eltérő szereplőgárdával került bemutatásra. Én abban a szerencsétlen helyzetben voltam, hogy a legeslegelső előadást láttam a 3 budapestiből, így annak még voltak gyermekbetegségei. Gyakorlatilag az első előadásra nem készült el a produkció. Voltak színészi bizonytalanságok, színpadképbe utólag beforduló, kontrollálatlanul felvillanó/strobizó lámpák, az egész tárat végigpörgető diavetítők. Mégis, mindezek ellenére nekem tetszett, jól szórakoztam. Nem így kedvesem, aki nem érezte jól magát, főleg a rendezésen volt fennakadva.

Érdekességképpen megemlíteném, hogy egy hétre rá láttuk a BS-ben az 56 csepp vér c. előadást (a másik, ezzel egy időben futó, hasonló méretű hazai musical produkciót), amiről mindketten pont ellentétesen vélekedtünk. Így furcsa helyzet állt elő: technikailag nálam az első nyert, a második "élvezése" közben elvette figyelmemet a nem megfelelő technika, míg a technikai szempontból kívülállónak tekinthető párom más értékek figyelembe vétele miatt pont fordított sorrendet preferált. A fotókat készítő kollegám kb. 3 hónappal később látta a produkciót, miután az számos vidéki várost is megjárt, így ő a kezdeti nehézségekkel már nem találkozott.

 
 
   
   
 
Folytatás az újságban!
 
Rédei Bálint
Képek: Benedikti Károly
 
 

Kapcsolódó linkek:

- Diszkrónika+stage magazin 2007/1. szám tartalomjegyzéke
- Diszkrónika+stage magazin 2007/1. szám megrendelése

 
 
Vissza
 
:: Diszkrónika ::